100.

(Ezt a postot még kint írtam, csak mivel mókás voltam és pár nappal korábban jöttem haza, mint amit mondtam, ezért akkor nem küldhettem el, itthon meg elfelejtettem. Tehát úgy olvassátok, hogy én éppen a taxira várok (ami nem jött meg végülis) és pár óra múlva repülök.)

Érdekes, pont 100 postot írtam malajziai tanulmányaim alatt. Na jó nem, mert elszámoltam, de 98 is szép szám:) Amúgy ez lenne a 99., csak ugye miután elszámoltam magam, kitöröltem egy régit, mert azt hittem, ez már akkor a 101. lenne. Na mindegy. Valószínűleg úgy kellett volna lennie, hogy ez a 99., aztán amikor otthonról írok, hogy megérkeztem, az a 100. De ebbe most ne menjünk bele, nem ez a lényeg.

A lényeg, hogy előreláthatólag fél évig biztosan nem fogok többet rövidgatyát hordani. Összepakoltam, kitakarítottam, mindenkinek adtam egy cuppanósat, kitessékeltem a síró lányokat a lakásból, majd a homi fiúknak is elmagyaráztam, hogy igazándiból ez sohasem működhetett volna köztünk... Az elmúlt napokban, hetekben igencsak változó volt a hozzáállásom a helyzethez. Néha már egyszerűen nem tudtam várni, hogy hazamehessek, máskor teljesen depressziós lettem, hogy itt hagyom Malajziát. Most nem tudom. Igazándiból hiányzik már most, de ha belegondolok, hogy kik/mik várnak otthon, akkor meg már hívnám is a taxit. Én amúgy szeretem Malajziát. A melegen kívűl, meg a kaján kívűl semmi probléma nincs az országgal. Az emberekkel van itt a baj. Nem írom le nyolcvanharmadjára is, hogy miért, mindenki tudja. Viszont a probléma, ami kicsit megnehezíti a könnyes búcsú nélküli távozást, az pont az, hogy az elmúlt 1-2 hétben rengeteg fehér embert ismertem meg. Velük tényleg lehet normálisan társasági életet élni. Beülni valahova, mászkálni, Malajziát látni, nem pedig itthon punnyadni a gép előtt. Itt van rögtön a Reni&Peti&Csabi trió, akikkel bármikor tudnék menni bulizni. Csilláról már meséltem. Aztán a múlt szombati medencés bulin (az, hogy medencés számomra csak akkor derült ki, miután ruhástól bedobtak a vízbe) találkoztam angolokkal, szlovénokkal, szlovákokkal, lengyelekkel, kanadaiakkal, meg még nem tudom honnan jött emberekkel. Olyan emberekkel, akiket egészen eddig kerestem. (OJ! Találkoztam két exmunkatársnőddel is. Az egyik Rachel, a másik Jess. Csókolnak, meg miegymás.) Tehát csak a helyiek akik nem tetszenek. Igaz, hogy baromi kedvesek, tényleg mindig segíteni akarnak, meg mosolyognak, de akkor is... Elrontják ezt a király országot. Komolyan mondom, sok pénzem lesz, összeszedek egy zsoldos sereget, aztán elfoglalom Malajziát, a helyieket elküldöm Borneóra, aztán jöhet a boldogság. Amúgy nem vagyok rasszista, mielőtt valaki felháborodna:)

Na mindegy, most már nem tudok mit csinálni. Szerintem biztos jobb lesz Európában. Normális kaja, aktív emberek, higiénia, hó (remélem). Biztosan visszajövök még ide. Ha nem is egy éven belül, de valamikor tuti. Már csak azért is, mert meg kell néznem a The Troikat elkészült állapotban.

Most meg kéne köszönnöm mindenkinek, aki segített abban, hogy itt lehessek. Apumtól kezdve, egyéb családtagokon, barátokon át, egészen a repülőgép pilótájáig, de nem teszem. Vagyis teszem, de nem névreszólóan, mert ha meg kihagyok valakit, akkor meg jön a duzzogás. Tehát mindenki nézzen szépen magába, aztán kérdezze meg: Köszönhet nekem ez a gyerek bármit? Ha a válasz igen, akkor mondjátok szépen: Szívesen.

Blogolvasóimnak köszi a 8700 oldalletöltést, az abszolút csúcstartó Láng Éva 8699 letöltéssel majd otthon veheti át nyereményét.

Nos, itt az ideje az érzékeny búcsúnak. Remélem annak ellenére, hogy jövőre már csak az unalmas Dániából fogok írni, még valaki nézi majd a blogot. Anyumon kívűl... Búcsúzóul megkapjátok kedvenc dél-kelet ázsiai előadómtól a kedvenc számom. Felirat is van hozzá, szal lehet tombolni szilveszterkor.

Na csocsi

Putrajaya

Tehát Putrajaya Renivel és Petivel. Mégsem pénteken mentünk, mert elaludtunk, tehát kizárásos okon ma voltunk. Putrajaya Malajzia új fővárosa. Igazándiból nem is főváros, inkább olyasmi, mint nálunk a kormányzati negyed a Nyugatinál.

Hivatalosan Perang Besarnak hívják és 25 km-re délre található Kuala Lumpurtól. A hely igazándiból az új adminisztratív központja a kormánynak és mellékesen tesztelik, hogy milyen is lehet egy elektronikus kormány. Azaz papírt nem használnak, minden elektronikus, mindenhol a legújabb telekommunikációs fejlesztések találhatóak. 70%-a Putrajayanak még mindig természet. Erdő, botanikus kert, folyó, és Malajziához híven, szemét...

Amúgy bazi nagy egy hely. Egy csomó mindent, amiről már hallottam/olvastam, még csak távolról sem láttam, nem hogy testközelből. Két jelentősebb épületet sikerült megnéznünk. A miniszterelnök irodáját (azt is csak kívülről), valamint egy mecsetet. Nem mondom, hogy majd szétrobbantan az adrenalintól, de nem volt rossz.

A nagyfőnök irodája (Perdana Putra) kifejezetten csinos, bár nem cserélném le rá a mi parlamentünket. A táj tényleg nem csúnya, de soha nem fogom megérteni, hogy miért jó nekik, hogy mindenhol bokáig mászkálnak a szemétben. Szánalmas... Tehát sok minden nem történt, este még elmentem találkozni egy lengyel meg egy szlovák ismerősömmel. A szlovák perfekt magyar, a lengyel pedig rengeteg mindent tud Magyarországról. A Toller Istvánnal való találkozását minden egyes találkozásunkkor elmeséli. Aztán ennyi. Lassan repülök haza. Valószínűleg már csak egy post lesz, pont a 100. Majd meglátjuk...

A végére pedig egy kis játék. A képen egy teljesen átlagos park, teljesen átlagos "padjai" és asztala látható. Vmi mégis más. Vajon mi? Ja! Hogy itt a parkokban még konektor is van...

Felhőkarcolók

Ha valami hiányozni fog Kuala Lumpurból, akkor az biztos, hogy azok az épületek lesznek. Annyira kreatívak, hogy az valami hihetetlen. Nem csak a Petronas-tornyok (a kukorica csövek), de még kismillió felhőkarcoló, bevásárlóközpont, irodaház van, amitől leesik az állam. Eleinte úgy akartam, hogy mindenféle érdekes épületet megemlítek, de aztán rájöttem, hogy rengeteg van, így csak a felhőkarcolókat mutatom be. Külön azt, amelyik már elkészült, aztán a kedvencem, amelyiket még csak építik, 1-2 olyat ami még az engedélyre vár, valamint azokat is, amelyeket sosem építettek fel valamilyen oknál fogva. Természetesen a Petronassal kezdem. (Egy kivételével egyik kép sem az enyém, mindet a netről szedtem.)

A Petronas Twin Towersről nem akarok sokat írni. Egyrészt azért, mert már írtam róla régebben, másrészt mindenki ismeri. 452 méter magas, 88 emeletes és 1998-ban fejezték be. A 41. és 42. emelet között egy híd köti össze a két épületet. Csak ez a híd 750 tonna. Cesar Pelli, egy argentín-amerikai építész tervezte. Elsőre nem látszik, de muszlim motívumok is el vannak rejtve az épületben. Sajnos képet erről, ami kifejezetten azt mutatná nem találtam, elmagyarázni meg nehéz, de higyjétek el:) 29 lift van benne. 1998-2003 között a világ legmagasabb épülete volt, aztán a Taipei 101 lenyomta, így már csak a világ legmagasabb ikertornyai címet birtokolja. Amúgy érdekes oldal ez a Wikipedia. Azt mondja, hogy a Taipei 101 a világ legmagasabb épülete 509 méterrel. A Sears tower meg '73-'98-ig volt a legmagasabb, pedig az meg 527 méter, ami magasabb a Petronasnál is, meg a Taipeinél is. Lehet antenna nélkül értik, de még úgy is magasabb, mint a Petronas. Na mindegy, itt most nem ez a lényeg.

Malajzia második, a világ ötödik legmagasabb épülete a KL Tower, ami egy telekommunikációs torony. Tetején egy elég drága étteremmel és remek kilátással. 1991-1995-ig építették, 421 méter magas, 6 emeletes, és mindössze 4 lift van benne.

A Menara Telekom 310 méteres magasságával a harmadik Malajziában. Ez a felhőkarcoló van hozzám a legközelebb. Az érdekessége ennek az épületnek a többivel szemben, hogy ennek a tetején van helikopter leszálló is, valamint 3 emeletenként van egy nyílt terasz, ahol park található. Igazándiból én azt hittem, hogy ezt TM Towernek hívják, és én úgy is használtam, csak most, hogy utánanéztem tudtam meg valódi nevét. Egyébként a TM (kb, mint nálunk a T csoport) irodái, igazgatói vannak itt leginkább.

Nos, még így is, hogy csak a felhőkarcolókat említem, elég soknak tűnik, így ennyit az elkészültekről. Ezek voltak a legfontosabbak. Most jön a személyes kedvencem, a The Troika. Hihetetlneül sajnálom, hogy nem leszek itt, mikor ez épül, mert ez már most megverte nálam az eddig abszolut csúcstartó legszebb épületetet, a Petronas tornyokat. Teljesen véletlenül láttam meg az építkezést, mikor mentem a két kukorica csőbe valamiért, de szerelem volt első látásra. Ez egy luxus lakóház lesz, 200 méterre a Petronas tornyoktól. Három épületből fog állni, egy 50, egy 44 és egy 38 emeletesből, amelyeket a 24.-en egy híd köt össze. Egyébiránt ez lesz a legmagasabb lakóház Malajziában és 2009-ben készül el.

Sajnos a Bangunan MAS épület kiegészítője az Annex (asszem, vagy vmi ilyesmi) soha nem épülhetett fel. 1986-ban építették a 170 méteres eredeti épületet, amelyhez terveztek egy másik épületet később, de szerintem az extrémitása miatt elvetették az ötletet.

Az Oasis Apartment Tower és az ugyanígy kinéző irodaház sem épülhetett fel valamiért. Mondjuk nem is bánom, ez túl unalmas Kuala Lumpurba.

Nos, képek és adatok hiányában le kell fújnom eme nemes akciót. Egyszerűen sehol sem találom azokat az épületeket a neten, amelyeket a városban mászkálásom során szoktam látni. A Pavilon bevásárló központról sem találok képeket, pedig éjszaka az is egész impozáns látványt nyújt. De amúgy is hülyeség volt ez a post, mert annyi említésre méltó épület van, hogy lehetetlenség felsorolni, de ha már ennyit pötyögtem akkor most már postolom. Holnap megejtem utolsó kirándulásomat Putra Jayára két magyarral, tehát újabb post holnap. Az indonéz "nyaralásomról" nem kívánok írni. Elcseszett egy 11 nap volt. Kicsit pofátlanság volt Yudha részéről amit csinált, hogy mindig délben kelt fel, az utolsó napokban meg már csak délután 5-kor. Azzal telt a napom, hogy én felkeltem 10-kor, délután 5-ig indonéz sorozatokat néztem a TV-ben (már ha volt áram), aztán 5-től 7-ig vártam, hogy Yudha magához térjen. Utána vagy elmentünk valami haverjához, vagy beültünk egy netkávézóba. Izgi. Mindig mondta, hogy majd holnap, majd holnap elvisz bárhova, csak ma még had pihenjen. Én egyedül sehova sem mehettem, egy hét után meg már meguntam a könyörgést és lesz*rtam. Jöttem volna már korábban haza, de mindig kérdezték, hogy most miért? Nem élvezem? De. Remek volt...
U.i.: Van szavazás is az épületekről jobb oldalt fent, de csak négy válasz lehetséges, így kénytelenek lesztek azokból választani.

Clean & Green

Képet nem tudok feltenni, mert netkávézóból vagyok. Yudháéknál meghalt a net, elméletileg már tegnapelőtt kijött a szerelő, dehát ez Dél-Kelet Ázsia, örülhetnek, ha karácsonyra lesz.
Úgy döntöttem, hogy az egyszerűség kedvéért darabokra szedem ittlétem ecsetelését. Ezzel a "Clean & Green"-nel nem a nem létező angoltudásommal akartam frenkizni, csak ez a mottója Szingapúrnak, ahova ugye csütörtökön indultam. Ezt a részt igen gyorsan le lehetne zárni három szóval: semmit sem láttam. (szerk. - Eleinte ékezet nélkül írtam ezt a postot, amit most át akartam javítani ékezetesre, de rohadt macarás és itt meguntam. Bocs.)
Meg is fogadtam azon nyomban, hogy en biza mostantol csak egyedul megyek turistasat jatszani. Majd kesobb kifejtem, hogy miert is, azert valami meselni valom megis csak akad.
Busszal mentunk Szingapurba, 1500ft volt a jegy, ezert legkondicionalt orias, szinte fotel meretu ulessel teli buszt kaptunk. Meg en is majdnem ki tudtam nyujtani a labam, annyi hely volt. Kar, hogy Afif horkolt mellettem, igy sokat nem aludtam, de azert nem volt rossz.
Kb. hajnal egy korul erkeztunk meg Szingapurba (amugy tudtatok, hogy Szingapur egy sziget? En hulye voltam es nem, de most mar ezt is tudom.) Haza taxiztunk Afifhoz, majd elmentunk egy ejjel-nappaliba kajaert, hogy aztan jol lakjunk egy parkban. Ott sikeresen osszehaverkodtunk egy reszeg csajjal meg egy pasival, akitol aztan sok izgi dolgot megtudtunk az orszagrol. A legfontosabb, hogy minden helyi utalja. Szingapurt sokan a torveny orszaganak hivjak, amiben lehet valami, mert mindent nagyon szigoruan szabajoznak es buntetnek. (Nohat, szigoru, Szingapur, majdnem ugyanaz a ket szo. Na jo, terjunk vissza.)
A gyerekek mar ebben a tisztasagmanias rendszerben nonek fel, de azert az idosebb korosztaly nincs ahhoz hozzaszokva, hogy nem szabad szemetelni, foleg ugy, hogy a ket szomszedos orszagban ez egy teljesen normalis dolog. Hat ja, Indonezianal mocskosabb orszagot meg eletemben nem lattam, de errol majd kesobb.
Aztan a reszeg csaj meg elsirta nekunk banatat, hogy most szakitott a ferjevel (amugy 20 eves volt a leanyzo), 16 evesen hazasodtak ossze, de a ferje mas viragokat is tiport o mellette, igy vege. De legalabb ha 35 eves koraig nem hazasodik meg, kap egy ingyen hazat az allamtol. Aztan mennunk kellett, de megbeszeltuk, hogy holnap elvisznek minket bulizni egy helyre. Masnap vegulis nem oda mentunk, mert Afif szerint ott sok a verekedes, nekem meg amilyen szerencsem van, mar a bejaratnal felholtra vernek. Noh, de errol is majd kesobb.
Masnap 12 korul sikerult Afifot kirangatnom az agybol, fel kettokor indultunk el a kozpontba, hogy talalkozzunk Yudhaval, aztan vilagot lassunk. Kicsit tobb, mint egy ora volt a "BKV"-zas, de remeltem mindez majd megterul. Mar a vonatallomason megijedtem a sok buntetestol. Ha eszel/iszol az allomason, vagy a vonaton, az 60.000ft buntetes, ha cigizel 120.000ft, ha gyulekony anyagot hozol be, akkor 600.000ft. Raadasul tele van plakatokkal az egesz varos, hogy ha gyanus alakot latsz, vagy valaki rosszalkodik, akkor hivd a 999-et. Nalunk is volt ilyen bekopos korszak, itt most kezdodik.
Varosba beerve felraktuk Yudha csaladjat a hajora, aztan irany varosnezes. Na jah, egy fraszt! Szegenyek olyan rohadt faradtak voltak a vonatozastol, hogy haza akartak menni delutan fel negykor, hogy kipihenjek magukat este 10-re, mikor megyunk bulizni. Itt azt hittem, hogy sirva fakadok, kiosztok mindenkit es egyedul lelepek, de nem akartam gonosz lenni. Tehat a napom ugy telt, hogy masfel ora vonatozas, fel ora varakozas a hajora, majd masfel ora vonatozas haza. Igen, ezzel telt Szingapuri turistaskodasom. Jo, mi? Nem baj, kicsit korabban megyek haza es megallok meg 2 napra megint, hogy egyedul korulnezzek. Igaz, sok minden nincs, de anyumeknak megigertem...
Este azert elmentunk bulizni, par ora celtalan maszkalas utan vegul is megtalaltak, hogy hova akarnak menni. Elmentunk az egyik helyre, nagy volt a sor indonezok nem akartak varni, atmentunk egy masikba, ott is nagy volt a sor, visszamentunk az elozohoz, meg mindig nagy a sor, jol van akkor inkabb menjunk mashova. Csak 2-3 orat csesztunk el eszetlen taxizassal, de mivel en voltam a vendeg, nem mutathattam ki mergemet. Az egyetlen jo dolog, hogy legalabb sokat maszkaltunk a Clark Quay-en. Ez gyujti egybe a legjobb szorakozohelyeket, de olyan modon, hogy nem gyozod kapkodni a fejed. Nem tudom elmondani, kepet pedig meg nem tudok feltolteni, de kb. a 23. szazadban erzi magat az ember, ahogy ott maszkal. Majd lesz kep, felesleges megprobalkoznom az elmeselessel.
Aztan hazamentunk es alvas. Ennyit lattam Szingapurbol. Viszont ennyi is eleg volt, hogy kedvenc Azsiai orszagom legyen. Nagyon fejlett, nagyon tiszta, annyi zold van, hogy ha a belvarosban azert nem is, de kicsit kintebb mar szo szerint erdei illat van. Meg van par aprosag, ami miatt megszerettem az orszagot. Peldaul a taxiban lehet bankkartyaval fizetni, a bankautomata felismeri a kartyat es a neveden "szolit", szamomra erthetetlen modon nincsen dugo a varosban, pedig 6400 fo/negyzetkilometer a nepsuruseg (Magyarorszagon 108). Nekem mar Malajzia utan is leesett az allam, hogy milyen fejlett, de erre Szingapur meg ratesz harom pupozott kanallal. Eg es fold a ketto kozott a kulonbseg. Szingapur Del-Kelet Azsia Nyugat-Europaja.
Ennyi. Majd jon Indonezia valamikor, de most egyelore meguntam az irast, foleg netkavezobol. Tudom, hogy nem lett a legjobb post, foleg kepek nelkul, de beteg is vagyok, faradt is, meg duhos. Ja igen, Indoneziabol sem latok sokkal tobbet, mint Szingapurbol. Azt nem engedik meg, hogy taxit bereljek es elmenjek ahova akarok, pedig mondtam nekik, hogy tudom, hogy van jobb dolguk is, mint engem pesztralni, de nem hagynak es mindenhova velem jonnek. Ez nem is lenne akkora baj, ha tenyleg jonnenek, de pl. Yudha megigerte, hogy ma tenyleg elvisz barhova fenykepezni. Ezzel szemben delutan 2-kor kelt fel, fel 5-kor meg az egyik haverjara vartunk, hogy eljojjon velunk, itt meg mar fel 6-kor el kezd sotetedni. Tehat egyedul nem mehetek sehova, viszont mire ok elkeszulnek, mar nincs is ertelme sehova sem menni. Ma is, miutan 5-kor mar nem volt ertelme elindulni, igy eljottunk netezni, de tobb mint egy ora volt, mire talalt maganak Yudha olyan helyet, ami neki megfelelt. Tudom, hogy most nagyon szemet vagyok, mert tenyleg etetnek, itatnak, szallast adnak, de az biztos, hogy en soha tobbet a budos eletben nem megyek senkihez vendegsegbe. Mindenhova csak egyedul. Felolem kirabolhatnak, megverhetnek, de legalabb tortenik velem valami. Ez igy csak ido es penzpazarlas. Nem netezni jottem, hanem korulnezni, de minden nap csak az van, hogy hat ma megse, majd holnap elmegyunk valahova, de ugyis az lesz, hogy megint delben kelnek fel, es 2 oran keresztul reggeliznek, furdenek, meg hasonlok, mire elindulunk meg mar este lesz. A legidegesitobb, hogy nem is tudom mi ra a megfelelo szo, de valahogy nem gondolkoznak es igy megy el felettuk a nap. Egy pelda: mentunk bulizni vasarnap este ket kocsival, de elkeveredtunk es nem tudtuk hol a masik kocsi. Felreallunk az uton, varunk... Mondom mi van? Hat, nem tudjak hol vannak a tobbiek. Hat akkor hivd fel. Erre csak ulnek. Tok kussban, bamban bamulnak maguk ele percekig. Hiaba mondom, hogy hivjak fel a masik kocsiban ulok valamelyiket, mintha egyszeruen nem fognak fel. Aztan 5 perc mulva megszolalnak, hogy jol van, akkor felhivom oket. Na, es ilyenkor tudnek en fejjel nekiszaladni egy vasbetonacelplatina oszlopnak. Es egesz nap ez megy. Ha akarmi apro kis valtozas tortenik a jol megszokott eletukben, egyszeruen leblokkolnak. Az, hogy a problemat megoldjak, az meg sem fordul a fejukben, csak ulnek es mintha almodnanak, vagy nem tudom. Tehat rohadt voltam most, tudom, de hat azert olvassatok a blogot, hogy megtudjatok milyen Azsia, meg a helyi emberek. Ilyenek. Jo, azert legyunk igazsagosak, tegnap elvittek golfozni (az se volt egy egyszeru menet, fel orat golfoztam, de 6 ora volt a "kirandulas"), meg voltam vietnami menekulttaborban. Ezekrol majd a kovetkezo postban.
Csocsi

+/- 1 pont Malajziának

Aprócska post jön, de ígértem egy képet az Indonéz Nagykövetségről, meg gondoltam érdekes lehet, ha megnézitek, hogy itt hogyan is néz ki egy kórház. Arról csak kívülről van képem, bemenni nem volt kedvem, de ahol múltkor voltam, annak is úgy nézett ki a recepciója, mint vmi szállodának. Mondjuk ahol összevartak már annyira nem volt fú de nagyon jó, de azért látszott, hogy van pénz, meg minden, csak valahogy mégis olyan lepukkant. Mindegy, azért örülnénk, ha otthon ilyen minőségű lenne. No, hát akkor a képeket gyorsan beteszem, aztán megyek is pakolni, mert két óra múlva indulok. Csocsi

A menekült szálló. Hátul, ahol a tömeg áll, van az ügyintézés.

Itt így néz ki