This could be the end of Spiderman

Ennél gyökerebb címet szerintem keresve se találhattam volna, de olyan jól hangzik a Pókember 3 bemutatóban, hogy gondoltam csak azért is ez lesz. Amúgy nem teljesen alaptalan ez a cím. Hisz itt is vége van. Igaz, itt nem "this could be", hanem "this is".

Vége. Fel is út, le is út. Útjaink elválnak. Itt a vége, fuss el véle. Véget ért a móka mára, zárul Móka Miki móka tára. Ennyi volt... Kulturális különbségekre hivatkozva beadtam a kiiratkozási kérelmemet. A hat emberből már három elfogadta. Osztottam, szoroztam és arra jutottam, hogy 20 évesen nagyon nem ilyennek kéne lennie az egyetemista éveimnek. Meguntam, hogy semmit nem lehet csinálni, nincsenek társas tevékenységek. Ennyi erővel a sivatag közepén is élhetnék, kb. annyi társadalmi inger ér itt. Én nem nagyon tudok egy helyben ennyit ülni, főleg nem egy ilyen helyen, ahol annyi mindent lehetne csinálni. Otthon sincs olyan nap, hogy ne mennék ki legalább este a városba, és itt már nagyon unom, hogy szinte könyörögnöm kell, ha nem akarok egyedül menni. Én rájuk hagyom. Csesszék el a legszebb éveiket, aztán majd 50 évesen sírjanak, hogy "jaj, de jó lenne megint 20 évesnek lenni, akkor még annyi mindent csinálhattam. Volna..."

Na, azért nem kell egyből a hármas metró aluljárójába sietni és gyűjtést szervezni, hogy Levi bácsi ne hagyja abba a blog írást, hisz lesz itt még rengeteg, csak éppen a cím fog megváltozni Dániára. Aztán ha minden jól megy, akkor szeptembertől Finnországra, bár amilyen hirtelen ember vagyok, lesz ez még Bolívia is.

Igazándiból úgy kezdődött, hogy utánajártam, hogy a suli ahol tanulok, milyen szintű. Előkaptam az 500 legjobb egyetemet gyűjtő kis könyvecskémet (ami igazándiból egy pdf file, de mindegy), de akárhogy kutattam, nyomát sem találtam. Hát mondom, akkor nem érdemes ilyen messze tanulni, hogyha maga a suli egy ilyen jelentéktelen intézmény. A másik gondolatom az volt, hogy megeshet, hogy a tömegkommunikáció szak sem volt a legjobb választás. Mire én jól fizetett operatőr, vagy rendező leszek (ha egyáltalán leszek), az biztos lesz vagy 20 év. Igazándiból az MTV-hez meg nem akartam operatőrnek menni, mert azt elég hamar meguntam volna. Kilátástalan jövőmre tekintve arra gondoltam, hogy akkor szakot is váltok, valami jó kis üzletire. Eleinte Malajziában kerestem sulit, és miközben a Google, valamint a szürkeállományom is megfeszítve dolgozott, felötlött bennem, hogy ha már új sulit kezdek, új szakkal, tehát lényegében az egész felsőoktatásom elölről kezdem, akkor már az is teljesen mindegy lenne melyik országban. Kis könyvecske elő, gyorsan megnéztem Nyugat-Európában hol ingyenes a felsőoktatás. Mivel azért egy 2-3 milliós éves tandíjat nem szívesen hagynának ott anyumék sehol sem, tekintetbe véve hirtelenségem, hogy képes vagyok akár a diplomázás előtt fél évvel ott hagyni az egészet, csak az ingyenes jöhetett szóba. Egyetlen probléma maradt. Mindenhol lecsúsztam a jelentkezésről, így leghamarabb szeptemberben kezdhetek. Addigra már annyira beleéltem magam Európába, hogy mindenképp menni akartam, de anyumék valószínűleg nem néznék jó szemmel, hogy én 9 hónapot tengjek-lengjek otthon a nagy semmibe, így mindenképp dolgoznom kell. Egy iwiw-es ismerős egész kellemes dolgokat mesélt Dániáról, a fizetésről és a lehetőségekről. Ő a suli mellett teljesen el tudta magát tartani diákmunkából, gondoltam akkor talán nekem is összejön valami, főleg, hogy még a sulira sem kell koncentrálnom. Ha szerencsém van jut is, marad is. Aztán a következő villámcsapás szürkeállományom felől: ha már egyszer úgyis várok szeptemberig, akkor akár a hőn áhított Finnországot is megpróbálhatnám. És meg is próbálom.

Még egy hónapom van Ázsiában. Ugye megyek Szingapúrba, meg Indonéziába. Ma voltam az Indonéz nagykövetségen vízumért. Hát ez nem gyenge egy hely. Kívülről ilyen tök nagy, szép épület, de ha bemész... Az első benyomásom az volt, hogy a törvénytelen határátlépők várnak éppen a kitoloncolásra. Hihetetlen egy hely. Elmesélni nehéz, de kedden kell visszamennem a vízumért, majd viszek fényképezőt és kattintgatok. Természetesen a vízumot megkapni nem egyszerű, ugyanis be kell mutatnom a repülőjegyet. Mutatnám én, ha azzal mennék, de én busszal megyek Szingapúrba, ott töltök pár napot, majd onnan hajóval Indonéziába. Így nekem a hajójegyet kell bemutatnom. Hogy hogyan szerzem meg, az nekik mindegy, de ez kb. olyan, mintha Ausztriában azt mondanák, hogy mutassam meg a balatoni komp (komp?) jegyemet. Mert kb. olyan távolságra van egymástól Szingapúr és Indonézia. Egyetlen mázlim, hogy egy szingapúri haverom most épp otthon van és "felugrik" kedden KL-be a jegyekkel. Na, mondjuk ez az önzetlenség hiányozni fog.

Ha minden jól megy, kedden megkapom a vízumot, szerdán indulok Szingapúrba, onnan pénteken Yudha földjére, ahol szerintem egy tíz napon keresztül fogok minden helyi dologra újjal mutogatni, és kérdezgetni, hogy az mi? És az, meg az, meg az? Aztán visszatérek Szandokán hazájába (ja, tudtátok, hogy a malájok nem tudják ki az a Szandokán?) Marad még körülbelül két hetem. Ha az egyenlegem is úgy akarja, akkor elmegyek Taman Negaraba, onnan pedig Tioman Islandre és akkor mire hazatérek már csak 142 dolgot nem láttam. Azok maradnak egy nyaralásra.

Amúgy kicsit sajnálok elmenni innen. Annyira tökéletes hely lenne (leszámítva a kaját), ha egyszerűen nem lennék ennyire "egyedül". Síelésen kívűl szinte tényleg mindent lehet itt csinálni. Nem hiába választották 2006-ban a világ legjobb turista célpontjává az országot. Meg igazándiból nem volt az sem egy utolsó dolog, hogy elmondhattam, hogy itt tanulok. Lányokkal való ismerkedésnél külön jól jött. Nem hiszem, hogy valaha is elfrenkiztem volna vele, hogy itt tanulok, magamtól nem nagyon hoztam fel a témát, de mondjuk egy buliban jól jött, amikor áldozatommal nem nagyon tudtam hirtelen miről beszélni, akkor a "te hol tanulsz?" kérdés mindig segített. Erre ugyanis mindig visszakérdeztek, hogy "miért, te?". És innentől nem volt probléma a társalgás. Elmondtam pár vicces sztorit, hogy hogyan nyomultak rám a buzik, hogyan verekedtem össze szobatársammal, hogyan kobozták el az ajándékba szánt 12 ázsiai pornó DVD-t első hazalátogatásom alkalmával a reptéren (ezt eddig nem mondtam, mert anyuméknak nem szívesen említettem volna, de most már mindegy), valamint hogyan estem át életem első full masszázsán, hogyan szálltam ki fényképezni mozgó kocsiból, meg hogyan verték szét a fejemet a kínaiak. Nem mondom, Dánia sem rossz, de talán nem fog akkorát ütni, mint Malajzia. Mindegy, majd mostantól ha bajban vagyok úgy teszem fel a kérdést, hogy "hol tanultál egy évvel ezelőtt?". Hátha...

Nos, ennek a 1006 szónak is egy a vége. Üdv!