Sunday, September 23, 2007

Forest Research Institute of Malaysia

Röviden csak FRIM. Mivel Kuala Selangorba felesleges lett volna mennünk, hisz telihold lévén nem sok mindent láthattunk volna a szentjánosbogarakból, így végső elkeseredésünkben ezt a helyet tűztük ki célul.

Kettőkor akartunk indulni, de Csilla késett cirka 2 és fél órát, aztán még hazament átöltözni, meg az út is tartott majd egy óráig, így hat után értünk oda. A baj az, hogy itt 7-kor kezd sötétedni, és 7:10-re már sötét van, így kapkodhattuk a lábunkat, ha látni is akartunk valamit. Igaz, sok látnivaló nem volt, igazándiból egy pár ház volt itt, valamint dzsungel. De legalább tiszta volt és csöndes. Eldöntöttük, hogy kicsit "körülnézünk" a dzsungelben, ami nekem annyira nem tetszett, mint ötlet, de a világért sem akartam, hogy Csilla azt gondolja, hogy félek az éjszaka előbújó ragadozóktól. Tehát elindultunk a kis ösvényen valamerre. Alig mentünk egy 20 métert, mikor pont azon gondolkoztam, hogy csak pókkal ne fussak össze. Pont most láttam egy filmet a dzsungelben élő 8 szeműekről, aztán attól függetlenül, hogy semmi bajom a pókokkal, egy személyes találkozást tudtam volna mellőzni. Eme filozofálásomból az arcomba csapódó óriási pókháló zökkentett ki. Egy lányos sikoly részemről, aztán még egy lányos sikoly Csilla részéről, mikor meglátta a háló tulajdonosát. A képen sajnos nem látszik, de lábakkal együtt 10+ centi simán volt. Neten nem találtam meg, hogy ez melyik fajta lenne, de igazából mindegy is. Felhagytunk az amatőr szervezésű dzsungeltúránkkal, kikecmeregtünk a FRIM területéről, eszegettünk egyet, majd irány vissza KL-be.

Este meg elmentünk bulizni a Mojo nevezetű helyre, ami nekem annyira nem jött be, zene nem az én világom, ráadásul két jó csaj volt összesen, azok is lezbik voltak. De legalább ők jól érezték egymást.

Nos tehát, eme módon töltöttünk el 10 órácskát Csillával kettőezerhétszeptemberhuszonkettedikén.

7 comments:

anya said...

(nem lezbik, hanem leszbik)...ebből már tudhatod is, hogy hazaértünk. Első dolgom volt ellátogatni a blogodra, természetesen. remélem, a pókot nem bántottad! No, mi dzsungelben nem, de "dzsumbujban" jártunk és nagyon élveztük. Holnap majd felhívlak és elmesélem. Képek is vannak, de még nem tudom, hogy kell feltenni a netre, majd megbeszéljük.Addig is puszilunk.

magzatod said...

Mér bántottam volna? A légynek se ártanék. Szegénynek szétvakuztam ugyan az összes szemét, de azon kívűl semmit.

anya said...

Semmi újság???

Láng Levente said...

de

Anonymous said...

haho!
megneztem vegre a blogodat!!!:-)
es felfedeztem magam:-))) cirka 2 es fel oras keses..oops...
az esti halat meg sorozest kihagytad!;-)pedig jo volt am!!!
mindenesetre az a nap (deluatn-este-ejszaka) tok jo volt! koszi, Lev!;-)
pusza

Anonymous said...

haho!
megneztem vegre a blogodat!!!:-)
es felfedeztem magam:-))) cirka 2 es fel oras keses..oops...
az esti halat meg sorozest kihagytad!;-)pedig jo volt am!!!
mindenesetre az a nap (deluatn-este-ejszaka) tok jo volt! koszi, Lev!;-)
pusza

Láng Levente said...

Nem is hagytam ki...