Pulau Ketam

Nem ma volt, de hogy pörögjön a blog, elmondom.

November 4-én mentem ide egyedül, mert a többiek nem tudtak felkelni 6-kor. Ez egy sziget Kuala Lumpurtól egy olyan 50-60 km-re. KL Sentralból (pályaudvar) indult a vonatom, ha jól emlékszem, egy olyan 10 ringgit lehetett a jegy. Az úton sok minden nem történt, csak egyszer egy gyanús külsejű srác megkérdezte, hogy hova megyek, meg hogy egyedül vagyok-e. Kicsit beparáztam, hogy ki akarnak fosztani, így azt mondtam, hogy a haverjaim várnak a végállomáson. Aztán az útikönyv rosszul írta, hogy hol kell leszállni, így miután rájöttem, hogy ez bizony nem a kikötő, egy jó fél órás várakozással mentem tovább a következő vonattal. Viszont tök hangulatos kis városban álltam meg, lehet ide még egyszer visszamegyek fotóckodni.

Na, de végül is megérkeztem Pelabuhan Kelangba, ahonnan hajóval mentem volna a szigetre. Erre kellett várnom kb. egy órát, addig is a kikötő skizofrén bolondja szórakoztatott.

A hajóút kb. egy óráig tartott, közben néztük a helyi nagy kedvenc pankrátor showt, meg egy eszméletlenül idióta kínai sorozatot. Lényeg az, hogy mindenki ilyen nagy kártyamester benne, és az egész arról szól, hogy kártyáznak. De olyanok vannak benne, hogy a hapsi úgy keveri meg a kártyát, hogy így a teste körül repkednek, meg hasonlók. Aztán ha vmelyik szereplőnek úgy adódik, hogy kijön a négy Ász, akkor valami ellenfelével elteleportálódnak az űrbe, ahol szintén kártyákat kell gyűjteni. Eszméletlenül beteg egy sorozat, majd próbálok keresni pár részt YouTubeon, és csinálok neki egy postot.Na, de megjöttem Pulau Ketamra. Magyarul rák szigetet jelent. Legfőképp kínaiak lakják, és halászatból, meg csempészésből élnek. Az útikönyv szerint 2 óra ide eljutni, nekem négy és fél órába tellett, de megérte.

A szigeten semmi nincs. Tényleg, csak egy óriási lepukkant sziget, de valami eszméletlenül hangulatos. Nincs egy darab turista sem, nincs kiépítve az idegenforgalom, semmi. Igazi kis ázsiai lepukkant sziget. Átlagember megunná szerintem egy fél óra alatt, de aki fényképezni akar, főleg portrékat, annak kötelező darab.

Az emberek kedvesek (mint mindenhol), kicsit még jobban megbámulnak, mint bárhol máshol, de mosolyognak és pózolnak a kamerának. Volt egy bácsi, akit megkérdeztem, hogy lefényképezhetem-e. Mondta, hogy persze, majd a végén még fizetni is akart érte. De rendes voltam, nem fogadtam el.
Meg is ebédeltem itt. Mondtam a csajnak, hogy hozzon valami helyi specialitást, erre kihozott nekem egy négyszemélyes ráktálat. Hát, amennyit tudtam megettem, de ezt nem tudom, hogy ő is, hogy gondolta. A higiénia itt sem az erősségük.

A képeken látszik, hogy teljesen le van pukkanva, ám akármelyik ilyen kis viskóba benéztem, a legújabb nagyképernyős HD TV-k, házimozi, minden befigyelt...
Az utolsó hajóval mentem haza, pedig tudtam volna még maradni. Ez a sziget az ázsiaiaknak nem nagy érdekesség, akármelyik helyi haveromnak mutattam, mindegyik unalmasnak találta, meg hogy egy csomó ilyen van az ő országában is. Viszont, ha te ne adj isten pont magyar lennél, akkor nagy-nagy lelkesedéssel ajánlom a sziget meglátogatását.

Az összes képért KATT RÁM.