Thursday, March 22, 2007

Nem unatkozom 3. rész

A nagy érdeklődésre való tekintettel továbbra is csak keresem a bajt, hogy népszerű sorozatomat frissíthessem. Ez vasárnap történt.
Bőszen eszegetek (persze rizst) egy étteremben olyan éjszaka 1 körül, mikor is hirtelen óriási csörömpölést hallok kintről. Először nem igazán érdekelt, gondoltam csak leejtettek egy pár tányért, aztán még egy csomó csörömpölés, még mindig nem érdekel, gondoltam valaki csak simán nagyon béna, aztán utána jöttek a kurvaanyázások. Erre már kimentem megnézni mi is folyik odakint, amikor is látom hogy a másik étterem terasza már így félig romokban hever, és vagy 15-20 bazi nagy nigériai lökdösi egymást, meg ordibál. Nah, mondom de jó kis műsor, amúgyis vihar volt, és elment a TV-ben az adás, mondom lesz legalább mit nézni. Kihoztam szépen a kajámat, eszegettem, közben néztem, ahogy el kezdték egymást ütögetni, csak aztán valahogy kevésnek bizonyult a másik étterem terasza és egyre inkább felém tolódtak, amit már annyira nem díjaztam. Aztán előkerült 1-2 kés is, meg széttört sörös üvegek. Ekkor már kellemetlenül kezdtem magam érezni, főleg, hogy az egyik menekülőre fogta és pont felém futott el, a többi meg dobálta utána a sörös üvegeket, amiből az egyik sikeresen engem talált el, szerencsére csak a lábamon. Fel is dühítettek rendesen, de erőt vettem magamon és úgy döntöttem megkegyelmezek nekik, és egyiknek sem harapom át a nyaki ütőerét. Aztán mikor már asztalokat dobáltak rá a kocsikra, meg mindenfele gondoltam bemegyek még mielőtt az egyik rámköt, hogy mit nézel, kisköcsög, azt DIRR! Viszont olyan fantasztikus srác voltam, hogy telót nem vittem magammal, elvégre csak ide megyek le az étterembe, 1-kor úgysem hív senki sem. Szóval nincs videó, pedig mekkora királyság lehetett volna. De elméletileg ezt hetente eljátszák, szóval most már mindig magammal fogom vinni.
Amúgy ezekkel a nigériaiakkal sok gond van errefele. Állandóan verekednek, meg törnek-zúznak, ők a helyi keménymag. Van egy csomó pénzük és minden nap satu részegre isszák magukat. A suliba most jött pluszba még 6-700 feka, akik mind a Angkasa Condoban (ahol én is vagyok) laknak. Itt több az afrikai már, mint a fehér/sárga. El is nevezték Blackasa Condonak, meg Little Nigerianak. Szóval zajlik itt az élet. Bandaháborúk, drog-business, már csajokat is megerőszakoltak... Komolyan mondom, mire hazamegyek olyan kemény srác leszek, mintha a Harlemben nőttem volna fel...

3 comments:

Zhao Man said...

miért van olyan sok afrikai diák nálatok? (Nem rasszizmusból kérdezem). A maláj kormány ad ki ilyen nagy számban ösztöndíjakat afrikai diákoknak? Vagy valamilyen nemzetközi program?

LangLevente said...

Nigériából azért van különösen sok, mert ott az állam fizeti ha külföldre jössz, vagy valami ilyesmi. Ráadásul mindegyik kap 500dollárt havonta.

Anya said...

Ezt nálunk is bevezethetnék! Sajnos a tendencia egészen más.Úgy látszik, vannak államok, amelyek felismerték, hogy az oktatás jó befektetés. (Bár lehet, hogy csak azért teszik, hogy ne otthon randalírozzanak?:))