Vége

Nekem fáj a legjobban, de ez van... Egyébként nincs is teljesen vége, csak Blikkeset játszok és szenzációhajhász címet akartam adni. Viszont Hollandiából nem hiszem, hogy lesz több post. Óriási a különbség Malajziához képest, és nem tudok annyira izgalmasat írni, ami felvehetné a versenyt a régi történetekkel. Nem akarom, hogy elfakuljon a blogom színvonala és majd egyszercsak azon kapjam magam, hogy már csak anyum olvas, de ő is csak azért, mert *ide most valami rém tréfásat akartam írni, de 15 perc gondolkozás után sem jutott semmi mulatságos az eszembe, így maradjunk annyiban, hogy anyum is csak duzzogva olvas*.
Egyszerűen bajba sem keveredek (leszámítva, hogy majdnem volt egy fegyelmi tárgyalásom még novemberben). De tényleg, minden annyira egyszerűen megy, minden annyira normális, hogy nem tudnék egy egészséges anyázós postot összehozni. Tehát Hollandiáról ennyit. Esetleg majd lesz ilyen képekkel való mesélés egyszer, csak mondjuk ahhoz meg képeket kéne csinálnom...

Nah, csak gondoltam szólok. Akkor majd pár év múlva.

Csoki

Vissza a blogoszférába

Úúú, jaaaj… Bocsi a késésért! Már több mint másfél hónapja kint vagyok, de eleinte időm nem volt írni, utána meg úgy gondoltam, hogy Malajzia után ez a hely nem annyira izgi, nem annyira egzotikus, hogy bárkit is érdekeljen mondandóm, így hogy elkerüljem a leégést, úgy gondoltam inkább csak rejtélyes módon eltűnök, hosszú évekre elegendő diskurálni való misztikumot hagyva magam után, hogy végül aztán legenda váljék belőlem. Aztán mégsem…
Malajziában az volt a jó, hogy ott lementem kajálni és 20 perc múlva annyi csodás élménnyel tértem haza, hogy egy kisebb könyv is megtelne vele. Viszont (hogy most örömömre, vagy bánatomra-e, azt még nem tudtam eldönteni) azért itt is történnek mesébe illő dolgok.
Kezdődött az egész a lakáskereséssel. A suli oldalán ugyan írták, hogy vegyem figyelembe, hogy külföldieknek szinte lehetetlenség szállást találni, így a legjobb, ha már vagy fél évvel korábban el kezdek keresgélni, de nekik fityiszt mutattam, és csak augusztusban láttam hozzá. Minden nagyobb oldalon regisztráltam, mindenre jelentkeztem, de semmi. Na jól van mondom, majd ha kijövök, kerítek itt valamit seperc alatt. Nah, hát ez itt nem így működik…
Vegyük csak az egyik legnagyobb lakáskereső oldalt, a Kamernetet. Akinek van kiadó szobája, az felteszi, te meg pénzért reagálhatsz rá, aztán ha megtetszett a hirdetőnek a bemutatkozásod, akkor elhív egy kijkawondra, aminek keretében megnézheted a szobát, megismerkedhettek egymással, hogy eldöntsétek vajon tudnátok-e egymás mellett harmóniában élni, vagy inkább csak maradjatok távoli ismerősök.
Tehát nem számolva a sok kisebb hasonló oldalt, meg másfajta lakáskeresési módszereket, csak a Kamerneten reagáltam nem kevés pénzért kb. olyan 70-80-an hirdetésre. És hárman írtak vissza, hogy akkor menjek a kijkawondra… Nem tudom, pedig próbáltam annyira jó fej lenni a bemutatkozásban, elsütöttem pár humor patront, ráadásul egész konszolidált képeket mutogattam, de akkor is csak három… Ebből egyet még akkor kaptam, amikor Magyarországon voltam, hogy akkor pénteken mehetek megnézni a szobát. Nekik írtam, hogy lehet kések egy picit, mondjuk úgy két hetet…
Egy másik lehetőség már kint létem alatt ért. Jelentkeztem egy szobára, ami ˝csak˝ 300-ba került és ráadásul pont külföldi embert preferáltak. Pikk-pakk válaszoltak is, hogy akkor ekkor és ekkor jöhetek. Ekkor és ekkor el is lógtam a suliból, hogy el tudjak menni az isten háta mögé, ahol aztán szembesülnöm kellett ama ténnyel, hogy a kedves főbérlő kínai. Alapul véve eddigi fantasztikus élményeimet eme egzotikus néppel kapcsolatban, nem sok jóra számítottam és véleményemet az a mosolygós kis hölgy is inkább csak megerősítette. A 300-ból lett 400, mire odaértem, mert hogy volt egy kis változtatás, reméli nem bánom. Áh dehogy, teli vagyok… Aztán megmutatta a tök üres szobámat, ahol rohadt a fal, a beépített szekrény széttörve, a karnis leszakadva, a fürdőn pedig 5 másik helyes kis emberrel osztozkodnék. Aztán jöttek a piszkos anyagiak, hogy akkor ki kéne fizetnem az első és utolsó hónapot, meg egy hónap letétet, meg fél hónap adminisztrációs díjat, tehát kb. 350.000–400.000Ft-nak megfelelő összeget holnap készpénzben, és hogy akkor ez megoldható-e? Hát őőő… Még megkérdezem anyukámat.
Aggodalomra semmi okom nem volt, ugyanis 80-an mentünk el megnézni a szobát és, gondolom a rasszista arckifejezésem láttán, nem én kaptam…
Ezen kívül még két helyen voltam. Egyszer egy kb. egy órányi buszozásra lévő kis faluban, ahol egy 38 éves szenegáli hapsi adta volna ki az egyik szobáját, de kijelentette, hogy ő nem szeret beszélgetni, és nem szereti a zajt, tehát zenét ne nagyon hallgassak, meg hogy ez az én részem a házból, az az övé, stb. Mindezen felül ő már házas, csak a felesége meg a gyerekei még Szenegálban vannak, de jövőre költöznek ide hozzá. Na hát sok mindenhez lett volna kedvem, de valahogy az, hogy egy szenegáli család mindennapjaiba belecsöppenjek, nem volt közte. Viszont azt mondta ha gondolom, akkor már most megkaphatom a szobát. Hát, mondtam neki, hogy alszok rá egyet, és majd hívom. Azóta is hívom…
Nodehát, aladdig is kellett valahol laknom. A legtöbb éjszakát egy hostelben töltöttem, ami először nem igazán töltött el boldogság hormonnal, lévén, hogy 14 ágyas szobában kellett aludnom mindenféle jöttmenttel. Egyszerűen lehetetlenség ott aludni, mert a 13 másik emberből legalább három horkol, egy beszél álmában, egy 3-kor jön haza, a másik 6-kor megy el, és egy valaki (általában aki alattam, vagy felettem aludt) tuti, hogy szélproblémákkal küszködött.
Ezt leszámítva jobban élveztem az ott szállást, mint akármilyen csilli-villi huszonnyóc csillagos szilli-szállodában. Baromi érdekes emberekkel lehet ott összefutni, akik utaznak a világ egyik pontjából a másikba, vagy csak simán ők sem találnak állandó szállást. Tökre hiányzik, és annak ellenére, hogy már van hol laknom, még vissza-vissza járok kávézni, meg diskurálni.
Ezen kívül még öt magyarnál csöveztem hosszabb-rövidebb ideig (1000 csók és köszönet), míg nem jött a telefonhívás, hogy látták a hirdetésem az egyik supermarketben és hogy akkor jöhetek megnézni a szobát.
Én meg jöttem, láttam, visszamentem volna a hostelbe, de nagyon kellett a szoba, így elfogadtam. Szobával, környékkel, árral nem is nagyon lennének problémák, de mikor kiderült, hogy három lengyellel kéne együtt laknom, kissé megrendültem. Na nem mintha nekem bármi bajom lenne velük, egy közeli lengyel ismerősöm van, az pl. tök normális, ám a tanácsok, amiket kaptam még mikor szobát kerestem, bátorítottak el egy picit. Többen is említették, hogy miután a helyieknek eléggé összefolynak a kelet-európai országok, így mindenképp hangsúlyozzam ki, hogy én NEM lengyel vagyok. Mert hogy azok őrültek…
Hát, mit tagadjam… Egy hete lakok itt, de máris annyi élménnyel lettem gazdagabb, hogy végülis nekik köszönheti most a világ, hogy a langlevente.blogspot.com-on ismét el kezdtek szállingózni a postok.
Csipegessünk tehát: Elméletileg négyen lakunk itt a lakásban, két csaj, egy srác, meg én. Gyakorlatilag viszont hatan, mert az egyik csajnak mindig itt a pasija, a srácnak meg a barátnője kijött egy hónapra Lengyelországból meglátogatni őt, így most ő is itt lakik. Az öt lakótársamból mindössze csak az egyik csaj beszél angolul, a többi csak lengyelül. Ez még így egész határeset lenne, csak mondjuk ez a csaj ez vagy hulla részeg, vagy szét van csúszva. Hiába, cserediák…
Na de a legtréfásabb dolgok még csak eztán jöttek! Már a beköltözéskor értek a mókásabbnál mókásabb események, pl. hogy ez az egyetlen csaj aki itt fordítani tudna, ő elment Belgiumba bulizni, elméletileg már 2 napja vissza kellett volna jönnie, de eleddig nem nagyon bukkant fel itt a Rhodosdreef 76 szám alatt, a telefonját nem veszi fel, ésatöbbi. Aztán végülis kiderült, hogy csak sztrájkoltak a vasutasok belga földön és emiatt várakoztatott meg minket ama milliónyi élmény megosztásával, ami külhonban érte. Mindenesetre én már ekkor egész biztos voltam abban, hogy a magyar-lengyel barátságról szóló versekben nem sűrűn fogják megénekelni ezt a mi kis lakóközösségünket, mert hogy én elköltözök.
Egy az, hogy (engem nem számolva), itt mindenki utál mindenkit. Valami szerelmi háromszög van kialakulóban, meg régi sérelmek, világnézeti eltérések, satöbbi, és emiatt folyton megy a magas hangon történő szóváltás, a kurva szó feltűnően gyakori alkalmazásával.
A másik, hogy pl. három nappal ezelőtt a srác, összeszedve minden angol tudását megkérdezte, hogy nem iszunk-e meg egy sört. Hát mondom, hátha az alkoholnak köszönhetően le tudjuk küzdeni eme kommunikációs szakadékot kettőnk között, így igyunk. Jó, akkor ő elmegy a boltba. Erre hazaállít egy karton sörrel és négy üveg vodkával (mondjuk csak ilyen pacsuli izé, de azért négy liter 25%-os pia is tud ütni). Hát az valami rettenet volt, én maradtam is a sörnél, viszont a srác az abszolút szétcsapta magát, majd elment aludni, én meg el kezdtem filmet nézni a még ébren lévő csajjal. Kb. hajnali kettőkor a srác, mint az állat kiront a szobájából, mögötte bőgve a csaja, és elviharzik. Mint azt az asszonyától megtudtuk, valami rettentő mélyenszántó dolgon összevesztek, ezért a gyerek eldöntötte, hogy öngyilkos lesz. De aztán egy óra múlva előkerült, kifejezetten jó bőrben egy hullához képest, hozott a csajnak valami virágot (amit el nem tudom képzelni hol szerzett hajnal háromkor), majd elmentek tetélni.
Arra a napra véget értek az izgalmak, ám most van egy újabb fergeteges fordulat (és még mindig csak egy hete lakok itt). Az egyik kedves kis hölgy itt a szomszéd szobában olybá tűnik, hogy anyai örömök elé néz. És ennyi, én leléptem. Az biztos úristen, hogy én nem fogok hajnalban felkelni szoptatni… Amúgy egyszerűen nem hiszem el ezeket a lengyel csajokat. Ez már három hónapos terhes, de van egy barátnőjük itt a szomszéd utcában, neki meg csak 7 hónaposan tűnt fel, hogy mennyivel kívánósabb, mint anno.
Nos tehát, nagy hirtelen ennyi. Ez a lakás mizériámnak mindössze töredéke, de jobban már nem akarok belefolyni. Remélhetőleg mire idáig eljutottatok az olvasásban már tűkön ültök, és kérdezgetitek hogy: ˝Na jóóó’ van Levi, de mégis melyik orszááág?˝ Hát ez az ország Hollandia. Nem egy 11.000 km-re lévő Malajzia, de a lengyeleknek hála, úgy érzem mókából és kacagásból imitt sem lesz hiány.
Viszont itt egy pöppet elfoglaltabb vagyok, mint odaát, így nem lesznek olyan sűrűn postok, de majd igyekszem a maximumot kihozni a blogspot nyújtotta lehetőségekből.
Na de most megyek. Megkérdezem már kedves egyetlen angolul beszélő lakótársam, hogy ugyan az előbb mi késztette pityergésre.
Helósziaszevasz

Életjel

Upsz... Hát ide sem írtam már vagy egy fél éve:D És úgy döntöttem nem is fogok, majd csak szeptemberben. Amúgy se Dániából, se Finnországból nem lett semmi, máshova megyek. Hogy hova, az viszont titok:) Majd jól meglepődtök augusztus közepén, hogy jééé! Hát erre nem is gondoltam volna!

Szerény életemről annyit, hogy ugye úgy volt, hogy megyek Dániába dolgozni, meg aztán az egyszerűség kedvéért akkor már a tanulást is oda terveztem. Épp ezért elmentem az Educatio 2008 kiállításra (egyetemek, főiskolák expoja), hogy elintézzem a jelentkezést. Viszont ha már ott voltam, megnéztem a többi ország iskoláit is, és pompázatos helyet találtam magamnak! Így szépen megköszöntem a dán úriembernek a segítségét és jelentkeztem abba a bizonyosba. Vagyis jelentkeztem volna, csak aztán kiderült, hogy oda már kicsit macerásabb bejutni, mert kell nemzetközi angol felsőfokú nyelvvizsga, valamint közgáz érettségi. Mivel gimibe jártam, soha nem tanultam közgázt, így most pár hónap alatt kellett megtanulnom két év anyagát, amiből évértékelő vizsgát kellett tennem (mindkét évre négyest kaptam), hogy aztán érettségizhessek belőle. Azért jópofa, hogy több év anyagból úgy levizsgáztam négyesre, hogy mindössze egyszer olvastam el a könyvet, meg a vizsga előtt három órával átnéztem a tételeket. Na mindegy, az érettségi még nem tudom mikor lesz, de nem hiszem, hogy most már olyan hatalmas problémák adódhatnának.

Ennél sokkal kellemetlenebb volt az angol nyelvvizsga. Én kellemesen eldiskuráltam Ázsia népeivel, de csak ilyen "rámragadt" angollal. A nyelvtan kb. annyira állt hozzam közel, mint ide Irak, úgyhogy csodás kilátásokkal indultam neki a feladatnak. Volt kemény két hetem felkészülni.

A vizsga az rém mókás volt. Öt órás, egyetlen egy zsebkendőt vihettél be magaddal a terembe, ahol volt 20 gép, fülhalgató, mikrofon, és egyszer kijöhettél 10 percre enni-inni. Közben kintről kamerával figyeltek, ha már egy pöppet elfordítottam a fejem, jöttek is oda, hogy disztingváljam magam, különben irgum-burgum. Hát nem is tudom hol ronthattam el. Talán ott, hogy soha sem tanultam a nyelvet lelkiismeretesen, talán ott, hogy fáradt voltam... De talán a legvalószínűbb probléma az lehetett, hogy véletlenül rossz nyelvvizsgára jelentkeztem. Sikeresen kiválasztottam a "tudományos" nyelvvizsgát. Ebben az a pláne, hogy csak biológiai, kémiai, matematikai, közgazdasági, fizikai... stb. témák voltak. Rögtön az elején szövegértés egy 3000 éves dél-amerikai falu közigazgatási rendszeréről, majd földtörténeti korok, dinoszauruszok kihalása. Volt még a Mars felszínén kialakult vizekről is egy érdekesebb szöveg, kb ilyen szinten: "a földkéreg repedéseiből feltörő víz parloblasztikus berentáliákat hoz létre a derigalmáliás közeggel keveredve".

Egy szót nem értettem az egészből, ráadásul olyan kevés időt adtak (20 perc), hogy a szöveget alig tudtam annyi idő alatt elolvasni, és akkor még utána jött ~16 kérdés. Az egészet végigtippeltem, de úgy, hogy amikor már kevés volt az idő, csak így találomra beikszeltem valamit, és görgettem a kérdéseket, de még így se sikerült adott idő alatt választ adnom az összes kérdésre.

Na mindegy, jött a magnóhallgatás. Ebben volt szerencsém betekintést nyerni egy egyetemi előadásba, amiben a csillagászat szépségeit ecsetelték, majd egy 15 perces diskurálást arról, hogy ugyan milyen vegyi eljárással állapították meg anno, hogy a technéciumnak 43 atomja van. Asszem. Valami ilyesmi lehetett.

Szóbeli: "Beszéljen az állatok védekező reflexeiről. Felkészülési idő: 20 másodperc." Hát mire a kérdést elolvastam, már lejárt a felkészülési időm. Jófejek...

Utána még egy kis esszé írás irodalommal kapcsolatban, és pár perccel később már ismét Budapest utcáit tapostam. Nem viccelek, szinte az egészet végigtippeltem, de sikerült! 79-80 pont kell az egyetemekre, nekem lett 82. Hatalmas öröm és ujjongás, ez is megvan.

Tehát tanulással és dolgozással telt az elmúlt cirka fél évem. Jelenleg anyumnál vagyok "szervizes munkatárs" (T-Mobile boltban), ami egy felettébb izgalmas munka. Múltkor bejött egy öreg bácsi, hogy nem jó a PIN kód, mert akármit ír be, csak csillagokat lát.

Viszont ez nem a Levente-egyszerű-élete-egy-magyar-kisvárosban-blog, tehát ezzel nem is untatnék senkit. Nem hiszem, hogy augusztusig olyan rém sűrűn írnék, de valószínűleg nyáron megyek Stop-túrára. Ez abból áll, hogy kitalálunk egy célpontot - pl. Róma - és oda úgy kell eljutni, hogy közlekedésre nem lehet pénzt költeni, azaz csak stoppal, vagy bliccelve, vagy akárhogy lehet utazni. Ez alól kivétel a koldulással, vagy testem árulásával megszerzett pénz. Persze ilyen csacsiságra még gondolni sem merek! Mindenesetre én benne vagyok, remélem nem indonézosodnak el a haverjaim, és lesz is belőle valami.

Nos, kedves pajtásaim, ennyi. Most futok-szaladok szakdogát írni. Búcsúzásképp itt egy fotográfia a Láng család következő generációjáról, aki február 7 óta készteti az öreg néniket ámulatra és mindenféle anyai jótanácsok megosztására.

Helosziaszevasz!

100.

(Ezt a postot még kint írtam, csak mivel mókás voltam és pár nappal korábban jöttem haza, mint amit mondtam, ezért akkor nem küldhettem el, itthon meg elfelejtettem. Tehát úgy olvassátok, hogy én éppen a taxira várok (ami nem jött meg végülis) és pár óra múlva repülök.)

Érdekes, pont 100 postot írtam malajziai tanulmányaim alatt. Na jó nem, mert elszámoltam, de 98 is szép szám:) Amúgy ez lenne a 99., csak ugye miután elszámoltam magam, kitöröltem egy régit, mert azt hittem, ez már akkor a 101. lenne. Na mindegy. Valószínűleg úgy kellett volna lennie, hogy ez a 99., aztán amikor otthonról írok, hogy megérkeztem, az a 100. De ebbe most ne menjünk bele, nem ez a lényeg.

A lényeg, hogy előreláthatólag fél évig biztosan nem fogok többet rövidgatyát hordani. Összepakoltam, kitakarítottam, mindenkinek adtam egy cuppanósat, kitessékeltem a síró lányokat a lakásból, majd a homi fiúknak is elmagyaráztam, hogy igazándiból ez sohasem működhetett volna köztünk... Az elmúlt napokban, hetekben igencsak változó volt a hozzáállásom a helyzethez. Néha már egyszerűen nem tudtam várni, hogy hazamehessek, máskor teljesen depressziós lettem, hogy itt hagyom Malajziát. Most nem tudom. Igazándiból hiányzik már most, de ha belegondolok, hogy kik/mik várnak otthon, akkor meg már hívnám is a taxit. Én amúgy szeretem Malajziát. A melegen kívűl, meg a kaján kívűl semmi probléma nincs az országgal. Az emberekkel van itt a baj. Nem írom le nyolcvanharmadjára is, hogy miért, mindenki tudja. Viszont a probléma, ami kicsit megnehezíti a könnyes búcsú nélküli távozást, az pont az, hogy az elmúlt 1-2 hétben rengeteg fehér embert ismertem meg. Velük tényleg lehet normálisan társasági életet élni. Beülni valahova, mászkálni, Malajziát látni, nem pedig itthon punnyadni a gép előtt. Itt van rögtön a Reni&Peti&Csabi trió, akikkel bármikor tudnék menni bulizni. Csilláról már meséltem. Aztán a múlt szombati medencés bulin (az, hogy medencés számomra csak akkor derült ki, miután ruhástól bedobtak a vízbe) találkoztam angolokkal, szlovénokkal, szlovákokkal, lengyelekkel, kanadaiakkal, meg még nem tudom honnan jött emberekkel. Olyan emberekkel, akiket egészen eddig kerestem. (OJ! Találkoztam két exmunkatársnőddel is. Az egyik Rachel, a másik Jess. Csókolnak, meg miegymás.) Tehát csak a helyiek akik nem tetszenek. Igaz, hogy baromi kedvesek, tényleg mindig segíteni akarnak, meg mosolyognak, de akkor is... Elrontják ezt a király országot. Komolyan mondom, sok pénzem lesz, összeszedek egy zsoldos sereget, aztán elfoglalom Malajziát, a helyieket elküldöm Borneóra, aztán jöhet a boldogság. Amúgy nem vagyok rasszista, mielőtt valaki felháborodna:)

Na mindegy, most már nem tudok mit csinálni. Szerintem biztos jobb lesz Európában. Normális kaja, aktív emberek, higiénia, hó (remélem). Biztosan visszajövök még ide. Ha nem is egy éven belül, de valamikor tuti. Már csak azért is, mert meg kell néznem a The Troikat elkészült állapotban.

Most meg kéne köszönnöm mindenkinek, aki segített abban, hogy itt lehessek. Apumtól kezdve, egyéb családtagokon, barátokon át, egészen a repülőgép pilótájáig, de nem teszem. Vagyis teszem, de nem névreszólóan, mert ha meg kihagyok valakit, akkor meg jön a duzzogás. Tehát mindenki nézzen szépen magába, aztán kérdezze meg: Köszönhet nekem ez a gyerek bármit? Ha a válasz igen, akkor mondjátok szépen: Szívesen.

Blogolvasóimnak köszi a 8700 oldalletöltést, az abszolút csúcstartó Láng Éva 8699 letöltéssel majd otthon veheti át nyereményét.

Nos, itt az ideje az érzékeny búcsúnak. Remélem annak ellenére, hogy jövőre már csak az unalmas Dániából fogok írni, még valaki nézi majd a blogot. Anyumon kívűl... Búcsúzóul megkapjátok kedvenc dél-kelet ázsiai előadómtól a kedvenc számom. Felirat is van hozzá, szal lehet tombolni szilveszterkor.

Na csocsi

Putrajaya

Tehát Putrajaya Renivel és Petivel. Mégsem pénteken mentünk, mert elaludtunk, tehát kizárásos okon ma voltunk. Putrajaya Malajzia új fővárosa. Igazándiból nem is főváros, inkább olyasmi, mint nálunk a kormányzati negyed a Nyugatinál.

Hivatalosan Perang Besarnak hívják és 25 km-re délre található Kuala Lumpurtól. A hely igazándiból az új adminisztratív központja a kormánynak és mellékesen tesztelik, hogy milyen is lehet egy elektronikus kormány. Azaz papírt nem használnak, minden elektronikus, mindenhol a legújabb telekommunikációs fejlesztések találhatóak. 70%-a Putrajayanak még mindig természet. Erdő, botanikus kert, folyó, és Malajziához híven, szemét...

Amúgy bazi nagy egy hely. Egy csomó mindent, amiről már hallottam/olvastam, még csak távolról sem láttam, nem hogy testközelből. Két jelentősebb épületet sikerült megnéznünk. A miniszterelnök irodáját (azt is csak kívülről), valamint egy mecsetet. Nem mondom, hogy majd szétrobbantan az adrenalintól, de nem volt rossz.

A nagyfőnök irodája (Perdana Putra) kifejezetten csinos, bár nem cserélném le rá a mi parlamentünket. A táj tényleg nem csúnya, de soha nem fogom megérteni, hogy miért jó nekik, hogy mindenhol bokáig mászkálnak a szemétben. Szánalmas... Tehát sok minden nem történt, este még elmentem találkozni egy lengyel meg egy szlovák ismerősömmel. A szlovák perfekt magyar, a lengyel pedig rengeteg mindent tud Magyarországról. A Toller Istvánnal való találkozását minden egyes találkozásunkkor elmeséli. Aztán ennyi. Lassan repülök haza. Valószínűleg már csak egy post lesz, pont a 100. Majd meglátjuk...

A végére pedig egy kis játék. A képen egy teljesen átlagos park, teljesen átlagos "padjai" és asztala látható. Vmi mégis más. Vajon mi? Ja! Hogy itt a parkokban még konektor is van...

Felhőkarcolók

Ha valami hiányozni fog Kuala Lumpurból, akkor az biztos, hogy azok az épületek lesznek. Annyira kreatívak, hogy az valami hihetetlen. Nem csak a Petronas-tornyok (a kukorica csövek), de még kismillió felhőkarcoló, bevásárlóközpont, irodaház van, amitől leesik az állam. Eleinte úgy akartam, hogy mindenféle érdekes épületet megemlítek, de aztán rájöttem, hogy rengeteg van, így csak a felhőkarcolókat mutatom be. Külön azt, amelyik már elkészült, aztán a kedvencem, amelyiket még csak építik, 1-2 olyat ami még az engedélyre vár, valamint azokat is, amelyeket sosem építettek fel valamilyen oknál fogva. Természetesen a Petronassal kezdem. (Egy kivételével egyik kép sem az enyém, mindet a netről szedtem.)

A Petronas Twin Towersről nem akarok sokat írni. Egyrészt azért, mert már írtam róla régebben, másrészt mindenki ismeri. 452 méter magas, 88 emeletes és 1998-ban fejezték be. A 41. és 42. emelet között egy híd köti össze a két épületet. Csak ez a híd 750 tonna. Cesar Pelli, egy argentín-amerikai építész tervezte. Elsőre nem látszik, de muszlim motívumok is el vannak rejtve az épületben. Sajnos képet erről, ami kifejezetten azt mutatná nem találtam, elmagyarázni meg nehéz, de higyjétek el:) 29 lift van benne. 1998-2003 között a világ legmagasabb épülete volt, aztán a Taipei 101 lenyomta, így már csak a világ legmagasabb ikertornyai címet birtokolja. Amúgy érdekes oldal ez a Wikipedia. Azt mondja, hogy a Taipei 101 a világ legmagasabb épülete 509 méterrel. A Sears tower meg '73-'98-ig volt a legmagasabb, pedig az meg 527 méter, ami magasabb a Petronasnál is, meg a Taipeinél is. Lehet antenna nélkül értik, de még úgy is magasabb, mint a Petronas. Na mindegy, itt most nem ez a lényeg.

Malajzia második, a világ ötödik legmagasabb épülete a KL Tower, ami egy telekommunikációs torony. Tetején egy elég drága étteremmel és remek kilátással. 1991-1995-ig építették, 421 méter magas, 6 emeletes, és mindössze 4 lift van benne.

A Menara Telekom 310 méteres magasságával a harmadik Malajziában. Ez a felhőkarcoló van hozzám a legközelebb. Az érdekessége ennek az épületnek a többivel szemben, hogy ennek a tetején van helikopter leszálló is, valamint 3 emeletenként van egy nyílt terasz, ahol park található. Igazándiból én azt hittem, hogy ezt TM Towernek hívják, és én úgy is használtam, csak most, hogy utánanéztem tudtam meg valódi nevét. Egyébként a TM (kb, mint nálunk a T csoport) irodái, igazgatói vannak itt leginkább.

Nos, még így is, hogy csak a felhőkarcolókat említem, elég soknak tűnik, így ennyit az elkészültekről. Ezek voltak a legfontosabbak. Most jön a személyes kedvencem, a The Troika. Hihetetlneül sajnálom, hogy nem leszek itt, mikor ez épül, mert ez már most megverte nálam az eddig abszolut csúcstartó legszebb épületetet, a Petronas tornyokat. Teljesen véletlenül láttam meg az építkezést, mikor mentem a két kukorica csőbe valamiért, de szerelem volt első látásra. Ez egy luxus lakóház lesz, 200 méterre a Petronas tornyoktól. Három épületből fog állni, egy 50, egy 44 és egy 38 emeletesből, amelyeket a 24.-en egy híd köt össze. Egyébiránt ez lesz a legmagasabb lakóház Malajziában és 2009-ben készül el.

Sajnos a Bangunan MAS épület kiegészítője az Annex (asszem, vagy vmi ilyesmi) soha nem épülhetett fel. 1986-ban építették a 170 méteres eredeti épületet, amelyhez terveztek egy másik épületet később, de szerintem az extrémitása miatt elvetették az ötletet.

Az Oasis Apartment Tower és az ugyanígy kinéző irodaház sem épülhetett fel valamiért. Mondjuk nem is bánom, ez túl unalmas Kuala Lumpurba.

Nos, képek és adatok hiányában le kell fújnom eme nemes akciót. Egyszerűen sehol sem találom azokat az épületeket a neten, amelyeket a városban mászkálásom során szoktam látni. A Pavilon bevásárló központról sem találok képeket, pedig éjszaka az is egész impozáns látványt nyújt. De amúgy is hülyeség volt ez a post, mert annyi említésre méltó épület van, hogy lehetetlenség felsorolni, de ha már ennyit pötyögtem akkor most már postolom. Holnap megejtem utolsó kirándulásomat Putra Jayára két magyarral, tehát újabb post holnap. Az indonéz "nyaralásomról" nem kívánok írni. Elcseszett egy 11 nap volt. Kicsit pofátlanság volt Yudha részéről amit csinált, hogy mindig délben kelt fel, az utolsó napokban meg már csak délután 5-kor. Azzal telt a napom, hogy én felkeltem 10-kor, délután 5-ig indonéz sorozatokat néztem a TV-ben (már ha volt áram), aztán 5-től 7-ig vártam, hogy Yudha magához térjen. Utána vagy elmentünk valami haverjához, vagy beültünk egy netkávézóba. Izgi. Mindig mondta, hogy majd holnap, majd holnap elvisz bárhova, csak ma még had pihenjen. Én egyedül sehova sem mehettem, egy hét után meg már meguntam a könyörgést és lesz*rtam. Jöttem volna már korábban haza, de mindig kérdezték, hogy most miért? Nem élvezem? De. Remek volt...
U.i.: Van szavazás is az épületekről jobb oldalt fent, de csak négy válasz lehetséges, így kénytelenek lesztek azokból választani.

Clean & Green

Képet nem tudok feltenni, mert netkávézóból vagyok. Yudháéknál meghalt a net, elméletileg már tegnapelőtt kijött a szerelő, dehát ez Dél-Kelet Ázsia, örülhetnek, ha karácsonyra lesz.
Úgy döntöttem, hogy az egyszerűség kedvéért darabokra szedem ittlétem ecsetelését. Ezzel a "Clean & Green"-nel nem a nem létező angoltudásommal akartam frenkizni, csak ez a mottója Szingapúrnak, ahova ugye csütörtökön indultam. Ezt a részt igen gyorsan le lehetne zárni három szóval: semmit sem láttam. (szerk. - Eleinte ékezet nélkül írtam ezt a postot, amit most át akartam javítani ékezetesre, de rohadt macarás és itt meguntam. Bocs.)
Meg is fogadtam azon nyomban, hogy en biza mostantol csak egyedul megyek turistasat jatszani. Majd kesobb kifejtem, hogy miert is, azert valami meselni valom megis csak akad.
Busszal mentunk Szingapurba, 1500ft volt a jegy, ezert legkondicionalt orias, szinte fotel meretu ulessel teli buszt kaptunk. Meg en is majdnem ki tudtam nyujtani a labam, annyi hely volt. Kar, hogy Afif horkolt mellettem, igy sokat nem aludtam, de azert nem volt rossz.
Kb. hajnal egy korul erkeztunk meg Szingapurba (amugy tudtatok, hogy Szingapur egy sziget? En hulye voltam es nem, de most mar ezt is tudom.) Haza taxiztunk Afifhoz, majd elmentunk egy ejjel-nappaliba kajaert, hogy aztan jol lakjunk egy parkban. Ott sikeresen osszehaverkodtunk egy reszeg csajjal meg egy pasival, akitol aztan sok izgi dolgot megtudtunk az orszagrol. A legfontosabb, hogy minden helyi utalja. Szingapurt sokan a torveny orszaganak hivjak, amiben lehet valami, mert mindent nagyon szigoruan szabajoznak es buntetnek. (Nohat, szigoru, Szingapur, majdnem ugyanaz a ket szo. Na jo, terjunk vissza.)
A gyerekek mar ebben a tisztasagmanias rendszerben nonek fel, de azert az idosebb korosztaly nincs ahhoz hozzaszokva, hogy nem szabad szemetelni, foleg ugy, hogy a ket szomszedos orszagban ez egy teljesen normalis dolog. Hat ja, Indonezianal mocskosabb orszagot meg eletemben nem lattam, de errol majd kesobb.
Aztan a reszeg csaj meg elsirta nekunk banatat, hogy most szakitott a ferjevel (amugy 20 eves volt a leanyzo), 16 evesen hazasodtak ossze, de a ferje mas viragokat is tiport o mellette, igy vege. De legalabb ha 35 eves koraig nem hazasodik meg, kap egy ingyen hazat az allamtol. Aztan mennunk kellett, de megbeszeltuk, hogy holnap elvisznek minket bulizni egy helyre. Masnap vegulis nem oda mentunk, mert Afif szerint ott sok a verekedes, nekem meg amilyen szerencsem van, mar a bejaratnal felholtra vernek. Noh, de errol is majd kesobb.
Masnap 12 korul sikerult Afifot kirangatnom az agybol, fel kettokor indultunk el a kozpontba, hogy talalkozzunk Yudhaval, aztan vilagot lassunk. Kicsit tobb, mint egy ora volt a "BKV"-zas, de remeltem mindez majd megterul. Mar a vonatallomason megijedtem a sok buntetestol. Ha eszel/iszol az allomason, vagy a vonaton, az 60.000ft buntetes, ha cigizel 120.000ft, ha gyulekony anyagot hozol be, akkor 600.000ft. Raadasul tele van plakatokkal az egesz varos, hogy ha gyanus alakot latsz, vagy valaki rosszalkodik, akkor hivd a 999-et. Nalunk is volt ilyen bekopos korszak, itt most kezdodik.
Varosba beerve felraktuk Yudha csaladjat a hajora, aztan irany varosnezes. Na jah, egy fraszt! Szegenyek olyan rohadt faradtak voltak a vonatozastol, hogy haza akartak menni delutan fel negykor, hogy kipihenjek magukat este 10-re, mikor megyunk bulizni. Itt azt hittem, hogy sirva fakadok, kiosztok mindenkit es egyedul lelepek, de nem akartam gonosz lenni. Tehat a napom ugy telt, hogy masfel ora vonatozas, fel ora varakozas a hajora, majd masfel ora vonatozas haza. Igen, ezzel telt Szingapuri turistaskodasom. Jo, mi? Nem baj, kicsit korabban megyek haza es megallok meg 2 napra megint, hogy egyedul korulnezzek. Igaz, sok minden nincs, de anyumeknak megigertem...
Este azert elmentunk bulizni, par ora celtalan maszkalas utan vegul is megtalaltak, hogy hova akarnak menni. Elmentunk az egyik helyre, nagy volt a sor indonezok nem akartak varni, atmentunk egy masikba, ott is nagy volt a sor, visszamentunk az elozohoz, meg mindig nagy a sor, jol van akkor inkabb menjunk mashova. Csak 2-3 orat csesztunk el eszetlen taxizassal, de mivel en voltam a vendeg, nem mutathattam ki mergemet. Az egyetlen jo dolog, hogy legalabb sokat maszkaltunk a Clark Quay-en. Ez gyujti egybe a legjobb szorakozohelyeket, de olyan modon, hogy nem gyozod kapkodni a fejed. Nem tudom elmondani, kepet pedig meg nem tudok feltolteni, de kb. a 23. szazadban erzi magat az ember, ahogy ott maszkal. Majd lesz kep, felesleges megprobalkoznom az elmeselessel.
Aztan hazamentunk es alvas. Ennyit lattam Szingapurbol. Viszont ennyi is eleg volt, hogy kedvenc Azsiai orszagom legyen. Nagyon fejlett, nagyon tiszta, annyi zold van, hogy ha a belvarosban azert nem is, de kicsit kintebb mar szo szerint erdei illat van. Meg van par aprosag, ami miatt megszerettem az orszagot. Peldaul a taxiban lehet bankkartyaval fizetni, a bankautomata felismeri a kartyat es a neveden "szolit", szamomra erthetetlen modon nincsen dugo a varosban, pedig 6400 fo/negyzetkilometer a nepsuruseg (Magyarorszagon 108). Nekem mar Malajzia utan is leesett az allam, hogy milyen fejlett, de erre Szingapur meg ratesz harom pupozott kanallal. Eg es fold a ketto kozott a kulonbseg. Szingapur Del-Kelet Azsia Nyugat-Europaja.
Ennyi. Majd jon Indonezia valamikor, de most egyelore meguntam az irast, foleg netkavezobol. Tudom, hogy nem lett a legjobb post, foleg kepek nelkul, de beteg is vagyok, faradt is, meg duhos. Ja igen, Indoneziabol sem latok sokkal tobbet, mint Szingapurbol. Azt nem engedik meg, hogy taxit bereljek es elmenjek ahova akarok, pedig mondtam nekik, hogy tudom, hogy van jobb dolguk is, mint engem pesztralni, de nem hagynak es mindenhova velem jonnek. Ez nem is lenne akkora baj, ha tenyleg jonnenek, de pl. Yudha megigerte, hogy ma tenyleg elvisz barhova fenykepezni. Ezzel szemben delutan 2-kor kelt fel, fel 5-kor meg az egyik haverjara vartunk, hogy eljojjon velunk, itt meg mar fel 6-kor el kezd sotetedni. Tehat egyedul nem mehetek sehova, viszont mire ok elkeszulnek, mar nincs is ertelme sehova sem menni. Ma is, miutan 5-kor mar nem volt ertelme elindulni, igy eljottunk netezni, de tobb mint egy ora volt, mire talalt maganak Yudha olyan helyet, ami neki megfelelt. Tudom, hogy most nagyon szemet vagyok, mert tenyleg etetnek, itatnak, szallast adnak, de az biztos, hogy en soha tobbet a budos eletben nem megyek senkihez vendegsegbe. Mindenhova csak egyedul. Felolem kirabolhatnak, megverhetnek, de legalabb tortenik velem valami. Ez igy csak ido es penzpazarlas. Nem netezni jottem, hanem korulnezni, de minden nap csak az van, hogy hat ma megse, majd holnap elmegyunk valahova, de ugyis az lesz, hogy megint delben kelnek fel, es 2 oran keresztul reggeliznek, furdenek, meg hasonlok, mire elindulunk meg mar este lesz. A legidegesitobb, hogy nem is tudom mi ra a megfelelo szo, de valahogy nem gondolkoznak es igy megy el felettuk a nap. Egy pelda: mentunk bulizni vasarnap este ket kocsival, de elkeveredtunk es nem tudtuk hol a masik kocsi. Felreallunk az uton, varunk... Mondom mi van? Hat, nem tudjak hol vannak a tobbiek. Hat akkor hivd fel. Erre csak ulnek. Tok kussban, bamban bamulnak maguk ele percekig. Hiaba mondom, hogy hivjak fel a masik kocsiban ulok valamelyiket, mintha egyszeruen nem fognak fel. Aztan 5 perc mulva megszolalnak, hogy jol van, akkor felhivom oket. Na, es ilyenkor tudnek en fejjel nekiszaladni egy vasbetonacelplatina oszlopnak. Es egesz nap ez megy. Ha akarmi apro kis valtozas tortenik a jol megszokott eletukben, egyszeruen leblokkolnak. Az, hogy a problemat megoldjak, az meg sem fordul a fejukben, csak ulnek es mintha almodnanak, vagy nem tudom. Tehat rohadt voltam most, tudom, de hat azert olvassatok a blogot, hogy megtudjatok milyen Azsia, meg a helyi emberek. Ilyenek. Jo, azert legyunk igazsagosak, tegnap elvittek golfozni (az se volt egy egyszeru menet, fel orat golfoztam, de 6 ora volt a "kirandulas"), meg voltam vietnami menekulttaborban. Ezekrol majd a kovetkezo postban.
Csocsi

+/- 1 pont Malajziának

Aprócska post jön, de ígértem egy képet az Indonéz Nagykövetségről, meg gondoltam érdekes lehet, ha megnézitek, hogy itt hogyan is néz ki egy kórház. Arról csak kívülről van képem, bemenni nem volt kedvem, de ahol múltkor voltam, annak is úgy nézett ki a recepciója, mint vmi szállodának. Mondjuk ahol összevartak már annyira nem volt fú de nagyon jó, de azért látszott, hogy van pénz, meg minden, csak valahogy mégis olyan lepukkant. Mindegy, azért örülnénk, ha otthon ilyen minőségű lenne. No, hát akkor a képeket gyorsan beteszem, aztán megyek is pakolni, mert két óra múlva indulok. Csocsi

A menekült szálló. Hátul, ahol a tömeg áll, van az ügyintézés.

Itt így néz ki

Isten, a ruha tolvaj

Mostanában inkább a mosodába hordom a cuccaim, mert itthon nem tudom őket kivasalni. Köszönhetem mindezt annak, hogy Yudha úgy gondolta, hogy a ruháinak majd úgy ad egy kis frissítő illatvarázst, hogy a vasalóba beleönt egy csomó parfümöt. Igen, azóta nem működik, na mindegy.

Miután beadom a mosodába a ruháim, mindig kapok ugye egy számlát, amivel másnap ki tudom váltani. A számla hátán ott van egy csomó szöveg, amit ma nagy unalmamban elolvastam.

Egyik részben a felelősségről van szó. Tehát a mosoda nem vállal felelősséget a ruhák amortizációja, vagy esetleges eltűnése miatt, akár betörés, katasztrófa, vandalizmus, vagy Isten bármilyen cselekedete is okozza azt. Ezzel az "Isten cselekedetével" tényleg bármilyen konfliktust el lehet kerülni. Eladják az összes ruhát, aztán csak annyit mondanak: csoda történt!

Amúgy kirándulásom elnapolva, de nem tudom mennyivel. A gyerek aki hozta volna a nekem a jegyet, eltűnt. Nem lehet elérni. Tehát még a vízumomat sem tudtam kiváltani, így holnap nem is indulok még. Majd valamikor.

This could be the end of Spiderman

Ennél gyökerebb címet szerintem keresve se találhattam volna, de olyan jól hangzik a Pókember 3 bemutatóban, hogy gondoltam csak azért is ez lesz. Amúgy nem teljesen alaptalan ez a cím. Hisz itt is vége van. Igaz, itt nem "this could be", hanem "this is".

Vége. Fel is út, le is út. Útjaink elválnak. Itt a vége, fuss el véle. Véget ért a móka mára, zárul Móka Miki móka tára. Ennyi volt... Kulturális különbségekre hivatkozva beadtam a kiiratkozási kérelmemet. A hat emberből már három elfogadta. Osztottam, szoroztam és arra jutottam, hogy 20 évesen nagyon nem ilyennek kéne lennie az egyetemista éveimnek. Meguntam, hogy semmit nem lehet csinálni, nincsenek társas tevékenységek. Ennyi erővel a sivatag közepén is élhetnék, kb. annyi társadalmi inger ér itt. Én nem nagyon tudok egy helyben ennyit ülni, főleg nem egy ilyen helyen, ahol annyi mindent lehetne csinálni. Otthon sincs olyan nap, hogy ne mennék ki legalább este a városba, és itt már nagyon unom, hogy szinte könyörögnöm kell, ha nem akarok egyedül menni. Én rájuk hagyom. Csesszék el a legszebb éveiket, aztán majd 50 évesen sírjanak, hogy "jaj, de jó lenne megint 20 évesnek lenni, akkor még annyi mindent csinálhattam. Volna..."

Na, azért nem kell egyből a hármas metró aluljárójába sietni és gyűjtést szervezni, hogy Levi bácsi ne hagyja abba a blog írást, hisz lesz itt még rengeteg, csak éppen a cím fog megváltozni Dániára. Aztán ha minden jól megy, akkor szeptembertől Finnországra, bár amilyen hirtelen ember vagyok, lesz ez még Bolívia is.

Igazándiból úgy kezdődött, hogy utánajártam, hogy a suli ahol tanulok, milyen szintű. Előkaptam az 500 legjobb egyetemet gyűjtő kis könyvecskémet (ami igazándiból egy pdf file, de mindegy), de akárhogy kutattam, nyomát sem találtam. Hát mondom, akkor nem érdemes ilyen messze tanulni, hogyha maga a suli egy ilyen jelentéktelen intézmény. A másik gondolatom az volt, hogy megeshet, hogy a tömegkommunikáció szak sem volt a legjobb választás. Mire én jól fizetett operatőr, vagy rendező leszek (ha egyáltalán leszek), az biztos lesz vagy 20 év. Igazándiból az MTV-hez meg nem akartam operatőrnek menni, mert azt elég hamar meguntam volna. Kilátástalan jövőmre tekintve arra gondoltam, hogy akkor szakot is váltok, valami jó kis üzletire. Eleinte Malajziában kerestem sulit, és miközben a Google, valamint a szürkeállományom is megfeszítve dolgozott, felötlött bennem, hogy ha már új sulit kezdek, új szakkal, tehát lényegében az egész felsőoktatásom elölről kezdem, akkor már az is teljesen mindegy lenne melyik országban. Kis könyvecske elő, gyorsan megnéztem Nyugat-Európában hol ingyenes a felsőoktatás. Mivel azért egy 2-3 milliós éves tandíjat nem szívesen hagynának ott anyumék sehol sem, tekintetbe véve hirtelenségem, hogy képes vagyok akár a diplomázás előtt fél évvel ott hagyni az egészet, csak az ingyenes jöhetett szóba. Egyetlen probléma maradt. Mindenhol lecsúsztam a jelentkezésről, így leghamarabb szeptemberben kezdhetek. Addigra már annyira beleéltem magam Európába, hogy mindenképp menni akartam, de anyumék valószínűleg nem néznék jó szemmel, hogy én 9 hónapot tengjek-lengjek otthon a nagy semmibe, így mindenképp dolgoznom kell. Egy iwiw-es ismerős egész kellemes dolgokat mesélt Dániáról, a fizetésről és a lehetőségekről. Ő a suli mellett teljesen el tudta magát tartani diákmunkából, gondoltam akkor talán nekem is összejön valami, főleg, hogy még a sulira sem kell koncentrálnom. Ha szerencsém van jut is, marad is. Aztán a következő villámcsapás szürkeállományom felől: ha már egyszer úgyis várok szeptemberig, akkor akár a hőn áhított Finnországot is megpróbálhatnám. És meg is próbálom.

Még egy hónapom van Ázsiában. Ugye megyek Szingapúrba, meg Indonéziába. Ma voltam az Indonéz nagykövetségen vízumért. Hát ez nem gyenge egy hely. Kívülről ilyen tök nagy, szép épület, de ha bemész... Az első benyomásom az volt, hogy a törvénytelen határátlépők várnak éppen a kitoloncolásra. Hihetetlen egy hely. Elmesélni nehéz, de kedden kell visszamennem a vízumért, majd viszek fényképezőt és kattintgatok. Természetesen a vízumot megkapni nem egyszerű, ugyanis be kell mutatnom a repülőjegyet. Mutatnám én, ha azzal mennék, de én busszal megyek Szingapúrba, ott töltök pár napot, majd onnan hajóval Indonéziába. Így nekem a hajójegyet kell bemutatnom. Hogy hogyan szerzem meg, az nekik mindegy, de ez kb. olyan, mintha Ausztriában azt mondanák, hogy mutassam meg a balatoni komp (komp?) jegyemet. Mert kb. olyan távolságra van egymástól Szingapúr és Indonézia. Egyetlen mázlim, hogy egy szingapúri haverom most épp otthon van és "felugrik" kedden KL-be a jegyekkel. Na, mondjuk ez az önzetlenség hiányozni fog.

Ha minden jól megy, kedden megkapom a vízumot, szerdán indulok Szingapúrba, onnan pénteken Yudha földjére, ahol szerintem egy tíz napon keresztül fogok minden helyi dologra újjal mutogatni, és kérdezgetni, hogy az mi? És az, meg az, meg az? Aztán visszatérek Szandokán hazájába (ja, tudtátok, hogy a malájok nem tudják ki az a Szandokán?) Marad még körülbelül két hetem. Ha az egyenlegem is úgy akarja, akkor elmegyek Taman Negaraba, onnan pedig Tioman Islandre és akkor mire hazatérek már csak 142 dolgot nem láttam. Azok maradnak egy nyaralásra.

Amúgy kicsit sajnálok elmenni innen. Annyira tökéletes hely lenne (leszámítva a kaját), ha egyszerűen nem lennék ennyire "egyedül". Síelésen kívűl szinte tényleg mindent lehet itt csinálni. Nem hiába választották 2006-ban a világ legjobb turista célpontjává az országot. Meg igazándiból nem volt az sem egy utolsó dolog, hogy elmondhattam, hogy itt tanulok. Lányokkal való ismerkedésnél külön jól jött. Nem hiszem, hogy valaha is elfrenkiztem volna vele, hogy itt tanulok, magamtól nem nagyon hoztam fel a témát, de mondjuk egy buliban jól jött, amikor áldozatommal nem nagyon tudtam hirtelen miről beszélni, akkor a "te hol tanulsz?" kérdés mindig segített. Erre ugyanis mindig visszakérdeztek, hogy "miért, te?". És innentől nem volt probléma a társalgás. Elmondtam pár vicces sztorit, hogy hogyan nyomultak rám a buzik, hogyan verekedtem össze szobatársammal, hogyan kobozták el az ajándékba szánt 12 ázsiai pornó DVD-t első hazalátogatásom alkalmával a reptéren (ezt eddig nem mondtam, mert anyuméknak nem szívesen említettem volna, de most már mindegy), valamint hogyan estem át életem első full masszázsán, hogyan szálltam ki fényképezni mozgó kocsiból, meg hogyan verték szét a fejemet a kínaiak. Nem mondom, Dánia sem rossz, de talán nem fog akkorát ütni, mint Malajzia. Mindegy, majd mostantól ha bajban vagyok úgy teszem fel a kérdést, hogy "hol tanultál egy évvel ezelőtt?". Hátha...

Nos, ennek a 1006 szónak is egy a vége. Üdv!

20

Ki volt az az idióta, aki kitalálta, hogy számoljuk hány évesek vagyunk? Neki köszönhetően átléptem a harmadik évtizedembe, azt mostantól kezdhetem kettessel az éveim számát. Nem vagyok már többé "teen". Ez tök gáz. Mondjuk ezt minden évben eljátszom, hogy elszomorkodom, hogy milyen idős vagyok, de azért a 20 az mégis csak húsz.

El lehet képzelni milyen óriásit buliztam itt szülinapom alkalmából. Meghívtam magam egy sörre itthon és ennyi. Bár igaz, hogy nem is tudják, hogy most van a szülinapom, mert azt mondtam, hogy nyáron van. Hetente látom, hogy itt hogy ünneplik, nekem meg ahhoz nincs kedvem. Átmennek éjfélkor valakinek a lakására egy tortával, azt megeszik és akkor jó. Ennyi. Amúgy se ünnepeljék, hogy ilyen öreg vagyok.

Na mindegy. Ma korán lefekszek, holnap pedig elmegyek Putrajayara, ami Malajzia új fővárosa, vagy valami ilyesmi. Minden hivatal, meg hasonlók ide lettek száműzve és a világon itt először nem használnak papírt, minden digitális lesz.

Jövő héten vizsgák, szombaton Recharge Revelation party, utána meg megyek Szingapúrba, majd 1-2 nappal később jön utánam Yudha, hogy folytassuk utunkat Indonéziába. De erről majd akkor, ha már aktuális.

Nem unatkozom 6. rész

Noh, tegnap kicsit elragadtattam magam és nem volt valami jó a post, amit írtam. Akkor jöttem a kórházból és még bennem volt az ideg, de azt már kialudtam. Viszont a fejem még mindig rohadtul fáj.

Tehát úgy volt, hogy találkoztam tegnap három magyarral. Csabi már két és fél éve itt él, Peti és Reni egy hónapja jöttek.

Velük mentünk el 1-2 helyre, majd végül az Alohaban kötöttünk ki, ahol még nem voltam, így már tökre izgultam milyen lesz. Hát remek...

Hely annyira nem jó szerintem, de nem is ez a lényeg. Tele van ideggombóc 30-as kínaiakkal. Éppen felfedezőútra indultam a diszkóban, kicsit körülnézni, táncolni valamerre, mikor valaki meglökött. Én ennek hatására nekiestem eyg asztalnak, ahol lehet, hogy esetleg valakire ráborítottam valamit, de nem az én hibám volt. Intettem egyet, hogy bocs, megfordultam, hogy csúnyán nézzek arra aki meglökött, de aztán puff. Meg még jó pár puff. Azt se tudtam hirtelen, hogy mi van, vagy hogy ki üt és miért. Neki estem még egy asztalnak, valahogy összeszedtem magam, védtem a fejemet, de mondom vissza kéne ütni, mert milyen gáz már, hogy a kis kínaiaik megvernek. Ütöttem is, ám amint nem védtem a kezemmel a fejemet, kaptam is hármat. Na, mondom ez így akkor felejtős, annyit nem ér. Így csak vártam, hogy vége legyen, menni nagyon semerre sem tudtam a tömegtől, végül egy szintén kínai biztonsági dobott ki a nyakamnál fogva. Hát, ha a verés nem is fájt, ez a kidobás már annál inkább. Lelökött a lépcsőn, és akkor vertem be a fejemet, amivel aztán mehettem a kórházba. Kicsit be is pánikoltam, mikor észrevettem, hogy tiszta vér a ruhám, amit ráadásul aznap hoztam el a mosodából. Dühöngtem is mégjobban. Kórház fele próbáltam hívni Petiéket, csak a probléma, hogy két Tóth Peti van a telefonomban és a vértől nem láttam, hogy melyiket hívom. De végül is a rosszat hívtam, aki Magyarországon volt. Gondolom. De nem ismert meg.

A kórházas jelenet érdekes volt. Bementem, megvizsgáltak, majd mondták, hogy üljek bele egy tolókocsiba. Nem akartam, de aztán beletuszkoltak és kitoltak a parkolóba. És ott hagytak. Hogy ezt miért csinálták azt nem tudom, mindenesetre akkor már minden bajom volt, hívtam Zsófit. Közbe visszamentem, hogy most akkor mi van? Megint belenyomtak egy székbe, majd elvittek lemosni a vért. Ejj, és nem volt nálam se fényképező, se telefon, mert azt odaadtam a nővérnek, hogy magyarázza el Zsófinak merre vagyok. Kár, pedig nagyon brutálisan néztem ki.

Utána kivittek, orvos összevarta a fejem, aztán röntgen. Végül megállapították, hogy életben maradok, kaptam egy 531RM-es számlát (kb. 30.000ft), de azt majd a biztosító kifizeti.

Hogy azt a hosszú horzsolás szerű sérülést hogy szereztem a nyakamon, azt nem tudom. Mind1. Most megyek, leszedem a gézt. Persze anyuméktól nem az volt, hogy jaj drága kisfiam, minden rendben, jól vagy? Cehh, még én lettem a hibás, meg hogy ők megmondták...

Genting Highland

Nah, végre elmentem. Most szólok minden Gentingre vágyó embernek, hogyha KL Sentralból akarnak menni, akkor már előző nap vegyék meg a buszjegyet, mert különben nem lesz. Nekünk sem volt, így át kellett LRT-zni (város felett robogó vonat) a város legvégébe egy buszmegbe. A 10 órás indulásból lett fél 12, de ezen már nem igazán lepődök meg. Négy iránival mentem. Naviddal, akivel komolyan mondom, ha nem nyomatná az elcseszett vicceit, még barátok is lehetnénk. Alival, akiben már régóta körvonalazódni látszik malajziai legjobb haverom képe, meg még kettővel, akiknek a nevét nem sikerült megjegyeznem. Genting egy hegy tetején van 1800 méter magasságban. Az utolsó pár száz méter szintkülönbséget ilyen sífelvonó szerűséggel kell megtenni. Kicsit szívszorító volt ugyan, hogy két év után végre "sífelvonót" látok, aztán egy gleccser helyett a dzsungelben kötök ki a végén.

Fent ért egy kisebb sokk. Hát böszme "hideg" volt. Malajziában ilyen "hideget" még nem is éreztem. Kicsit össze-vissza a hely, 296 mozgólépcsőt jártunk meg, mire eljutottunk a külső vidámparkhoz.
Itt kezdtünk egy lightos körhintával (vagy valami ilyesmi, lényeg, hogy sok szék egy láncon és megy körbe), minek kapcsán rádöbbentem, hogy rég volt már, hogy én vidámparkban jártam volna. Még ez a kis körbe-körbe repkedés is megviselt. Meg is ijedtem, hogy nem fogom bírni a keményebbeket.

Utána a perzsák elmentek íjászkodni, én bambultam egy jót, majd jöttek a durvábbak. Először egy olyan hullámvasútra száltunk fel, amiben nem ülni, hanem feküdni kellett, így szimulálva a repülést. Ez kellemesen gyomorforgató volt, ebből lett is egyből két menet. Utána gondoltuk kemények leszünk és felülünk a Space Shot nevezetű szórakoztatóipari egységre, ami abból áll, hogy 100 méterre felhúznak egy oszlop mentén, majd essél, ahogy akarsz. Mikor még csak mentünk fel, már akkor mondtam, hogy a világ legnagyobb hülyéje vagyok, és hogy meg is érdemelném, hogy belehaljak ebbe a "mutatványba", ha már annyi eszem volt, hogy felültem rá. Felértünk a tetejére, kis hatásszünet, aztán ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Mikor kiszáltam úgy voltam, hogy soha többet a büdös életben én erre fel nem ülök. Aztán Ali kérdezte, hogy még egyet? Hát mondom simán! A másodikról csináltam videót is, de az istenért se tudom átmásolni a telefonomról a videót a gépre, így ebből kimaradtok.

Utána benéztünk valami játékterembe, ahol ilyen alapvető ügyességi játékok voltak, és ha eszméletlen király módon játszottál, akkor kaptál érte jegyeket, amiket be lehetett váltani. Végül is gyerek kaszinó volt, csak nem pénzt dobott ki a gép, hanem kuponokat. Na, hát nekem legnagyobb igyekezetem ellenére sem sikerült 60 kuponnál többet összegyűjtenem, de én akkor még azt hittem, hogy Genting legnagyobb májere vagyok. Oda is battyogtam szépen a beváltópulthoz, hogy mondom majd jól beváltom valami 2 személyes tahitii utazásra. Erre basszus egy hülye kis bögre 400 kupon volt! Elmentek a pibe mondom, inkább elnézek a snow worldbe.
Ebben a poén, hogy egy teremben összedobnak hetet-havat, abból is inkább a havat, hogy Dél-kelet Ázsia népeinek bemutassák, hogy ugyan milyen is az a tél. Cehh, hát mondom mit nekem egy kis hó, elvégre négy évszakos országból vagyok, gondoltam majd jót kacagok a markomba két hóember között, ahogy a malájok jéggé fagyva összesnek. Ezzel szemben azért engem is kissé szíven ütött a -6 fok a megszokott 30 után. Amilyen jó voltam, kiválasztottam az egyetlen kabátot, amin nem volt cipzár, sapkát, kesztyűt persze véletlenül sem vettem fel. Volt ott ilyen jeges csúszda, amin úszógumival kellett lemenni. Oda is értem a csúszda tetejéhez negyediknek, ahol is tanácstalan arcokba botlottam. Nem tudták, hogy hogyan kezdjenek neki, de aztán megláttak engem. Nem tudom, de egyetlen fehér emberként szerintem azt hitték, hogy én maga vagyok a Télapó, egyenesen Lappföldről, úgy néztek rám tanács reményében. Egyik kissrác aztán megkérdezte, hogy hogyan kezdjen neki. Hát mondom ülj le, azt csússz. Leült és csúszott. Majd én is.

A hó amúgy minden volt, csak az nem. Valami hideg porszerű cuccal próbálták átvágni a népet. Volt hóesés szimuláció is. Gondoltam majd jól bekapok egy leeső darabot, de aztán duzzogva vettem tudomásul, hogy ez bizony valami hab és a hó izét még csak meg sem próbálták utánozni. Volt még ott műanyagból hóember, rozmár, farkas, meg panda. Szegény pandát minek tették oda, azt el nem tudom képzelni. A dzsungelből bedobták a -6 fokba, azt csodálkoznak, hogy kihal.
Fényképezőt, meg telefont tilos volt bevinni, így csak egy képet tudtam így rejtve összedobni a telefonommal, bár úgysem szóltak volna rám, hisz én fehér ember vagyok. Imádok felsőbbrendű lény lenni:D

Ez a hódolog a belső vidámparkban volt, ami úgy nézett ki, hogy egy épületbe beledobtak a világ minden tájáról valami nevezetességet. Volt ott Eiffel torony, Szabadság szobor, Petronas tornyok, Velencei gondolázás, ésatöbbi. Mindemellé egy rénszarvasos "hullámvasút" ment az emberek feje felett. Itt sok mindent nem próbáltam ki, mert irániék szerint bullshit az összes cucc.

Utána még kipróbáltunk a kinti vidámparkban 1-2 kacagtató masinát, de eleredt az eső másodjára is, így gondoltuk hazamegyünk. Na igen, kisebb probléma, hogy elhagyták a buszjegyeket, így még egy külön élmény volt szabad buszt találni. Amúgy olyan szintű perzsa túlcsordulás lett az agyamban nap végére, hogy netovább. Négy iránit hallgatni egész nap nem könnyű, főleg, hogy ők mindent ordítva mondanak, kiabálva beszélnek egymással. El tudom képzelni, amikor randi után a fiú beleordítja a lány fülébe a házuk előtt, hogy SZAKADJON LE A MÁJAD, SZERELMES VAGYOK BELÉD!!!
Itthon aztán gondoltam, hogy már csak egy fergeteges bulizás hiányzik a mai napból, de sajnos mindenki fáradt volt, meg amúgy is bulizni bűn és a pokolra jutok

Új post

Új post pénteken lesz, addig nem fog valószínűleg semmi sem történni. Kicsit gáz ugyan, hogy lett egy csomó új látogatóm iwiw világ körül miatt, aztán azóta nem is írtam. Bár Zsófi nagyon szeretné, ha megemlíteném hogyan égettem magam szénné szombaton a diszkóban, ettől én inkább eltekintek.

Tehát pénteken este lesz új post. Megyek Gentingre, ha minden igaz.

Iwiw a világ körül

Emitt

Dolgok

Tegnap arra keltem, hogy tele van az emelet rendőrökkel és nigériaiakkal. Először azt mondták, hogy megöltek valakit, de később kiderült, hogy ketten túllőtték magukat. Egyiket ismertem is, ő egész rendes volt.

Famelával jöttem haza suliból, kérdeztem, hogy hallotta-e, hogy egy (akkor még csak egyről tudtam) nigériai meghalt. Ő váltig állította, hogy csak beteg, nem halt meg. Hát mondom, akkor nem hiszem, hogy tele lenne rendőrökkel az épület. De nem, szerinte csak beteg. Hazaérünk, több száz ember áll a ház előtt, újságírók, rendőrök. Famela megszólal: Szegény, biztosan nagyon beteg.

Közben járogatok malájra is. A legjobb amit tanultunk, hogy másképp kell bemutatkozni, hogyha szűz vagy és másképp, ha már nem. Mulatságos ez egy muszlim országban.

Közben kiderült, hogy a gépemet Magyarföldre törölték, így még nem tudom pontosan mikor megyek, valószínűleg pár nappal később, olyan december 1-2 körül.

Tervezgetem indonéziai nyaralásomat is. Kérdeztem Yudhat, hogy hányan laknak általában náluk. Mondja így, hogy anyum, apum, a két tesóm, én, a két cseléd, valamint a kertész. Hehe... Hát eddig is tudtam, hogy nem küzd anyagi problémákkal, de hogy két állandó cselédjük, meg kertészük legyen kicsit meglepő. Kiváncsi vagyok a házukra. Remélem nem az lesz, hogy Yudha egész nap alszik majd, én meg malmozok.

Navid jövőhéten megy. Egész türhető ember lett belőle, csak ne lenne ennyire hülye.

Hát ennyi. Nem sok minden, még 1-2 hét van a suliból, utána kezdődik a világlátás, majd jönnek sűrűbben postok. Ja, meg írtam iwiw világ körülbe is, majd tessék olvasgatni, bár sok újdonságot nem említettem.

Nem unatkozok 5. rész

Kicsit már kezdtem szégyellni, meg kínosan érezni magam, hogy lassan egy hete nem írtam semmit, el is döntöttem, hogy szombaton elmegyek barlangászni, hogy legyen valami izgi. Hál istennek megspóroltam 85 ringgitet, ugyanis a balhé házhoz jött.

Épp megérdemelt vacsorámat költeném el, mikor hallom, hogy szirénáznak. Hát, had szirénázzanak, gondoltam. Aztán hirtelen puff-puff! Erre azért már csak felkaptam a fejem, kinézek az ablakon, épp a házunk előtt a Mekinél sikerült megállítani a kocsit, miután kilőtték a kerekét. Fantasztikus helyen sikerült megállniuk, az előttünk lévő ház miatt pont nem láttuk mit csinálnak. Ha egy méterrel előrébb, vagy hátrébb fogták volna el, akkor óriás királyság lett volna, így sajnos le kellett mennem, hátra hagyva finom vacsorámat, kihűlésre kárhoztatva.

De lent már nem volt semmi. Kb. 8 rendőrkocsi, a jópofa srác már az egyik hátuljában malmozott unalmában, aztán el is zavartak. A többi autós valószínűleg díjazta a srác ámokfutását, ugyanis lezárták a Taman Connaught utat, ami az egyik legforgalmasabb. Pontosan nem tudom miért volt ez az egész, de majd holnap biztos benne lesz az újságban, akkor majd frissítem a postot, tessék szépen olvasgatni.

No, üdv!

Forest Research Institute of Malaysia

Röviden csak FRIM. Mivel Kuala Selangorba felesleges lett volna mennünk, hisz telihold lévén nem sok mindent láthattunk volna a szentjánosbogarakból, így végső elkeseredésünkben ezt a helyet tűztük ki célul.

Kettőkor akartunk indulni, de Csilla késett cirka 2 és fél órát, aztán még hazament átöltözni, meg az út is tartott majd egy óráig, így hat után értünk oda. A baj az, hogy itt 7-kor kezd sötétedni, és 7:10-re már sötét van, így kapkodhattuk a lábunkat, ha látni is akartunk valamit. Igaz, sok látnivaló nem volt, igazándiból egy pár ház volt itt, valamint dzsungel. De legalább tiszta volt és csöndes. Eldöntöttük, hogy kicsit "körülnézünk" a dzsungelben, ami nekem annyira nem tetszett, mint ötlet, de a világért sem akartam, hogy Csilla azt gondolja, hogy félek az éjszaka előbújó ragadozóktól. Tehát elindultunk a kis ösvényen valamerre. Alig mentünk egy 20 métert, mikor pont azon gondolkoztam, hogy csak pókkal ne fussak össze. Pont most láttam egy filmet a dzsungelben élő 8 szeműekről, aztán attól függetlenül, hogy semmi bajom a pókokkal, egy személyes találkozást tudtam volna mellőzni. Eme filozofálásomból az arcomba csapódó óriási pókháló zökkentett ki. Egy lányos sikoly részemről, aztán még egy lányos sikoly Csilla részéről, mikor meglátta a háló tulajdonosát. A képen sajnos nem látszik, de lábakkal együtt 10+ centi simán volt. Neten nem találtam meg, hogy ez melyik fajta lenne, de igazából mindegy is. Felhagytunk az amatőr szervezésű dzsungeltúránkkal, kikecmeregtünk a FRIM területéről, eszegettünk egyet, majd irány vissza KL-be.

Este meg elmentünk bulizni a Mojo nevezetű helyre, ami nekem annyira nem jött be, zene nem az én világom, ráadásul két jó csaj volt összesen, azok is lezbik voltak. De legalább ők jól érezték egymást.

Nos tehát, eme módon töltöttünk el 10 órácskát Csillával kettőezerhétszeptemberhuszonkettedikén.

Ezek a helyiek...

Elérkeztem egy újabb kifakadáshoz. Most kivételesen nem Navid húzott fel, ő szerencsére elment valami haverjához elméletileg egy napra, de már 3 napja nem láttuk. Mindegy, jó ez így, csak ne vitte volna el az egyetlen mikrofonos fülhalgatót.

Szóval a problémám, hogy eszméletlenül unalmasak a helyiek. Péntek este van és itthon ülök, mert a kb. 100 ismerősöm közül mindenki fáradt és nincs kedvük sehova se menni. Csak tudnám miben fáradnak el. A napi 12-14 óra alvásban? Semmit nem lehet velük csinálni. A mai nap annyiból állt, hogy elmentünk kajálni a Petronasba, majd onnan haza. Aztán a legjobb, hogy megbeszéltük, hogy elmegyünk vizipipázni be a központba, gondoltam onnan már csak egy kis rábeszélés, hogy valami buliban kössünk ki. Hát nem. Elmentünk, eltévedtünk, ültünk a dugóban egy csomót, de megérkezünk a helyre. Yudha beparkol, ülünk a kocsiban. Már hozzászoktam, hogy semmit nem sietnek el, még negyed órát ültünk, ekkor már nem bírtam tovább a sok csingcsungcsangot és megkérdeztem, hogy akkor megyünk-e pipázni. Hát nem, mert fáradtak, inkább hazamegyünk. Tehát kb. 1 óra kocsikázás oda, negyed óra várakozás, majd egy óra kocsikázás haza. A semmiért, mert elfáradtak. Király. Zsófi elment valami pasival iszogatni, őt nem akartam zavarni, Csilla dolgozott, így maradtak a helyiek. Miután a 100 ismerősből kb. 70 muszlim, ők ki is estek. A maradék szóbajöhető embereket felhívtam, egy részüket pont akkor ébresztettem, a többi persze nagyon fáradt, vagy tanulnia kell. Az a jó, hogy van aki mindig tanul, ám akármikor nála vagyok vagy játszik, vagy netezik, vagy nem csinál semmit és nyavajog, hogy jaj de unalmas hely ez a Malajzia. Hát így az is. Semmi nem érdekli őket. Mert ha még helyiek lennének, akkor megértem, hogy azt mondják, hogy jaaaj... a Ruumsba bulizni? Azt már úgy unom... Vagy ha elhívnám őket mondjuk vmi kirándulásra, akkor ok, a helyieket nem érdekli, engem sem érdekel a Mátra, 20 éve ott élek. De hogy a több 1000 km-ről jövő embereket se érdekeljen egy teljesen más világ, az már kicsit gáz. Azért felesleges volt ennyit utazni, hogy netezzenek, meg aludjanak egész nap. Annyival nem jobb ez a suli, hogy több százezres repülőjegyeket, meg tandíjat fizessenek. Akkor legalább már megnéznék ahol vannak. De nem, majd a neten legfeljebb.

Még azért is érdekes, hogy mindig mindenki fáradt, mert mozogni semmit nem mozognak, tehát még arra sem lehetne fogni, hogy azt a 10 órát, amit ébren töltenek, azt sporttal töltik és azért. Olyan kegyetlenül lusták, hogy már én ordítok helyettük. Itt a házban ahol lakok, borzalmas a lift, meg a suliban is. Én a 25. emeleten lakok és nem ritkán előfordul, hogy 10 percet is kell várnom a liftre, hogy feljöjjön, aztán még vagy 5, hogy leérjek. Ilyen magasságban ez oké, hogy nem a lépcsőn megyek, mert akkor mire beérek a suliba halálra izzadom magam, meg nem is lehet tudni, hogy most 1 perc mire felér a lift, vagy 10, így csak várok. Viszont ezek az ázsiaiak képesek 10 percet várni, hogy egyetlen egy emeletet le, vagy fel menjenek. Az ilyenek miatt tart 10 percig, hogy feljöjjön a lift, mert minden egyes emeleten megáll.

A másik európai ember számára hihetetlen lustaság az a kocsi ügy. Képzeljetek el egy utcát. Az utcához tartozik egy panelház. Az utca és a ház között van az épület parkolója. Az utca tele van éttermekkel. És ők kocsival mennek ki az utcára. A parkoló és az étterem között kb. 60 méter van. Emiatt a 60 méter miatt ők kocsiba szállnak, majd mivel mindenki ilyen lusta, és a dugó miatt nem lehet haladni, kb. 4 perc alatt teszik meg ezt az utat. Utána persze a kocsit nem állítják le, különben nem működne a légkondi, és mikor visszaszálnak a kocsiba, hogy megint megtegyék ezt a 4 perces utat, meleg lenne. Ebből adódóan az éttermeknél minden második kocsiból jön a kipufogógáz a kajáló emberekre. A legjobb, hogy mivel ugye mindenki kocsival jár, így sosincs parkoló hely, és így körözni kell, mire felszabadul egy.

Másik kocsis ügy. Úgy kell elképzelni, hogy a sulit és a házat csak egy parkoló, a suli parkolója választja el egymástól. És ők kiállnak a ház parkolójából, majd átállnak a suli parkolójába. Már ha van még hely. És fizetnek is érte.

Tehát itthon ülök péntek este és hülyeségeket írok a blogomra. Az előbb már ott tartottam, hogy átszóltam a szomszédba az ablakból, hogy nem akarnak-e bulizni. Ők nem szeretnek, mert az rossz dolog. Ok, akkor jó éjt. Mindezek után mindenki naponta elmondja, hogy milyen unalmas ez a hely. Hát az is ilyen emberekkel. Holnap komolyan mondom elmegyek egyedül valahova este, hogyha más nem jön. Eddigi tapasztalataim alapján valaki úgy is rám köt, vagy csak simán egy közös csapszerelés közben lespanolok valakivel.

Még holnap mentünk volna Kuala Selangorba, de telihold lesz, és elméletileg akkor nem sokat látni a bogarakból, így valamikor máskor. Még Csilla most keres valami másik helyet.

Na ennyit a kifakadás második részéről.

Duli Yang Maha Mulia Paduka Seri Beginda Yang di Pertuan Ayang

Nos, valakinek van valami ötlete mit írtam oda fentre? Ez egy név, egy embernek, a királynak a neve. Elkezdtem malájul tanulni, aztán gondoltam nem is lehetne egy ilyen érdekes maláj névnél jobb címet választani.

Tegnap volt a második órám. Eddig az ABC-t, a számokat, valamint a megszólításokat tanultuk. Egy felől nagyon könnyű nyelv ez a maláj, viszont a személyes névmások, meg megszólítások nagyon durvák. Míg a magyarban ugye van az ÉnTeŐMiTiŐk, plusz még a hölgyem, uram, meg esetleg még 1-2, tehát összesen kb. 10 ilyen megszólítás, addig a malájban 25. Viszont tök jó, mert nincs múltidő, a raggal se sokat bíbelődnek és úgy ejtik a betűket, ahogy mi. Vicces, hogy az angol csoporttársak ott szenvednek hogy az "u" betűt ne "á"-nak ejtsék, mi meg Csillával nagy "folyékonyan" beszélünk. Ja, és nekik is van "ny" betűjük, amit ők is enynek ejtenek. Egyedül a "j", ami dzs, meg az "y", ami j. Nos, tehát az óra tök jó, csak úgy repül az a két óra. Viszont van ennél érdekesebb is.

Tegnap elmentünk Zsófival, Csillával, meg Pilivel, aki asszem kenyai egy salsa bárba. Életemben nem salsáztam még, de mivel én részegen minden táncnak a nagymestere vagyok, így ez nem jelenthetett akadályt. Aztán végül is salsából nem lett semmi, inkább mégis csak megvártam a populárisabb zenét.

Aztán egyszer elmentem wc-re, épp dolgomon vagyok, mikor hallom, hogy valaki anyázik angolul. Odanéztem, egy srác szenvedett a csappal, mert nem jött belőle a víz. Elkezdtük együtt "megszerelni", közben kérdezi, hogy honnan vagyok. Mondom hungary. Erre elkezdi: Szia Michael vagyok! Magyarul basszus. Amúgy lengyel, csak az egyik legjobb haverja magyar. Na és melyik városban lakik az a legjobb haver? Itt már én sem akartam elhinni, de Gyöngyösön, ahonnan én is vagyok. Tehát ha Szalai Tamás olvasná a blogot, akkor üdv. Bár lehet nem Szalai, mert annyira azért nem értettem a lengyel kiejtését, de valami hasonló.

Tehát irinyópirinyó ez a világ. Ja, mint később kiderült (kiderítettem) a csapból azért nem folyt a víz, mert a padlón volt egy gomb, amire rá kellett álni. Mi meg ott ráztuk, meg ütögettük. Amúgy ez a wc dolog is humorosan kezdődött. Kérdeztem Zsófit, hogy hol a wc, mondta, hogy kövessem Csilláékat, ők is oda mentek. Én meg annyira beleéltem magam ebbe a követésbe, hogy egészen be a női wc-be követtem őket. Először azt hittem, hogy ez ilyen közös, vártam is a soromra, csak aztán a csajok kicsit mérgesen néztek, ami egy idő után gyanússá vált. Na, de ha nincs ez és nem szenvedünk a csappal, akkor Michael soha nem hívott volna meg egy full alkohol partyba októberben. Már megérte.